Sikeres évet zárt a Hungexpo

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 01. 10. 11:30

Sikeres évet zárt a Hungexpo Zrt. 2012-ben: árbevétele meghaladta a tervezettet és elérte a 3 milliárd forintot – mondta Ganczer Gábor, a társaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

Kifejtette: az árbevétel 65 százalékát saját szervezésű kiállítások révén érték el, 27 százalékot a vendégkiállításokhoz kapcsolódó értéknövelt szolgáltatások adtak, 8 százalék pedig egyéb tevékenységekből származott.

A 2013-as évről szólva Ganczer Gábor elmondta, teltházas kiállítások várhatók, példaként említve, hogy január végén az Agromashexpón és a vele egy időben tartott Agrárgépshow rendezvényen már tavaly szeptemberben beteltek a kiállítói helyek.

Ganczer Gábor kitért arra, hogy egyre több nemzetközi konferenciát, rendezvényt tartanak a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, és 2016-ig szólóan 16 pályázatot nyújtottak be nemzetközi rendezvény helyszínének elnyerésére.

A Hungexpo 21 saját szervezésű kiállítása 83 ezer négyzetmétert vett igénybe, ahol 2680 kiállító mutatkozott be, és 280 ezer látogatót fogadott 2012-ben. A gazdasági válság ellenére különböző fejlesztésekkel érték el, hogy a nehéz helyzetben lévő ágazatok bemutatkozása sikeres maradjon: a Construma építőipari vásár például a 2011-ben beindított Otthon Design társkiállítással együtt az egyik legnépszerűbb tudott maradni – fejtette ki Ganczer Gábor.

Siklósi Csaba, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója kiemelte, hogy az agrárszakma összefogásának és a tavalyi sikeres rendezvénynek köszönhetően 2013-ban teltházas lesz az Agromashexpo január 30. és február 2. között. A teljes vásárterületet – az összes fedett és nyitott kiállítási területet – lekötötték a kiállítók. A Fehova jubileumi kiállítás érdekessége lesz az Afrika bemutató, a preparátor verseny és egy óriási akvárium.

Az idén a hagyományos Utazás Kiállítással egy időben tartják az új fejlesztésű Vitalexpo egészségügyi kiállítást, és először hirdetik meg az Utazás Kiállításhoz kapcsolódóan a kommunikációs díjat három kategóriában – mondta Siklósi Csaba. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink