Sikeres a sertéshús-áfacsökkentés

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 22. 10:26

2016. január elsejétől a sertéshús áfája 5 százalék lett a korábbi 27 százalékhoz képest.

Az első hónap mérlege kedvező, mivel az OKSZ tagjai, a legnagyobb élelmiszerláncok kivétel nélkül továbbadták a vásárlóknak az adócsökkentés kínálta kedvezményt. Egyes áruházláncok meg is toldották a kedvezményt.

Az élelmiszerpiacon éles verseny folyik a boltok, áruházak között, ebben a helyzetben pedig eleve üzleti érdek az áfakulcscsökkentés révén elérhető árelőny átadása a vásárlóknak. A piaci verseny mellett nem csekély szerepet fog játszani, hogy az 5 százalékos áfakulcs mellett nem éri meg feketézni. A nagyobb letisztult kínálat is lefelé húzza az árakat, a feketézés egyébként korábban 30-40 százalékra volt becsülhető.

Az OKSZ korábban az élelmiszerek szélesebb körében szorgalmazta az áfakulcs csökkentését. Jelenleg már látszik, hogy a sertéshúsok kereslete nő, az értékesítés bővül, éppen ezért mindenképpen folytatni kell az adókulcs csökkentését. Ellenkező esetben más területekre kedvezőtlen hatást fog gyakorolni a sertéshús áfakulcsának csökkentése, mivel más húsféleségeknél mérséklődhet is a kereslet. A termelők és a kereskedők közös érdeke a további áfakulcscsökkentés.

A kiskereskedelem 2015. egészében jelentős mértékben bővült, aminek mértéke a volument tekintve 5-6 százalék között lesz.

Az éves mérleget a gazdaság növekedése, ezen keresztül a reáljövedelmek bővülése mellett más folyamatok is felfelé húzták. Az online pénztárgéprendszer (a KSH a kiskereskedelemben a nyugtaadással kísért, tiszta forgalmat méri), a devizahiteleseket segítő csomag, a külföldön dolgozók jelentős mértékű hazautalása jelentősen javították az eredményeket. Egyértelműen segíti a családi költekezést az alacsony benzinár is.

A kiskereskedelmi piacot fékező hatás a kisméretű boltok számának csökkenése. A KSH adatai szerint 2015. első félévében is csökkent a boltok száma, több mint kétezerrel. Nehezíti a kiskereskedelem helyzetét a korábbi évekhez képest gyengébb devizaárfolyam is, ami az importcikkek költségeit drágítja, ugyanakkor az átlagos bolti költekezést tekintve összességében nincs inflációs mozgás, bár egyes termékcsoportokat nézve már nagyobb ingadozások is megfigyelhetők.

2016-ban további növekedés várható, de ez valamelyest kisebb lesz az előző évinél.
A GDP növekedése kisebb ütemű lesz, emellett az on­line pénztárgéprendszer piactisztító hatása is legyengül. Az adócsökkentések kedvezőek a kereskedelem számára. Összességében 3-4 százalékos volumennövekedés várható 2016-ban a jelenlegi ismeretek szerint.

Kapcsolódó cikkeink