ScienNet: kártérítést kaphatnak a megtévesztett törzsvásárlók

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 02. 00:00

Visszakaphatják pénzük egy részét azok a károsultak, akik befektettek a ScienNet törzsvásárlói rendszerébe, ha a cég működésével kapcsolatban csalás, sikkasztás vagy piramisjáték szervezése állapítható meg.

Nagy Lajos, a VPOP országos parancsnoka sajtótájékoztatón ismertette a ScienNet-Rendszerrel kapcsolatban felmerült visszaéléseket. Elmondta: a VPOP november 20-án rendelt el nyomozást különösen nagymértékű adóhiányt okozó adócsalás gyanúja miatt a Washingtonban bejegyzett ScienNet International LLC Magyarországon kifejtett tevékenysége miatt. Az előzetes adószakértői vélemény adatai alapján a cégnek 2008-ban több adónemben összesen közel 960 millió forint adót kellett volna befizetnie a költségvetésnek.
A nyomozás adatai szerint a bonyolult törzsvásárlói közvetítéssel foglalkozó vállalkozás tevékenységét kizárólag Magyarországon fejtette ki, egy erre a célra Magyarországon bejegyzett, azonos tulajdonosi körrel rendelkező vállalkozást felhasználva.
November 25-én, az LLC ügyvezetőjének elfogásával egy időben az ország egész területére kiterjedő akciót hajtottak végre a vámosok. Mintegy 200 vámnyomozó és a Merkur bevetési egység közreműködésével több mint 40 helyszínre szállt ki. A Magyarországon található szervert és a cég valamennyi számláját is lefoglalták, összesen 1,6 milliárd forintot.
Az eddig feldolgozott pénzforgalmi adatok alapján megállapították, hogy az LLC bevételeit 2008-ban döntően nem a jutalékok adták, hanem a belépő törzsvásárlók által befizetett tényleges áruforgalomhoz, illetve szolgáltatáshoz nem köthető befizetések. A jutalékokból befolyt összeg több tízszeresét utalták ki a rendszer élén álló magánszemélyeknek.
Amennyiben nem merül fel piramisjáték szervezése, sikkasztás vagy csalás a lefoglalt 1,6 millárddal kapcsolatban, akkor az a cégnek visszajár. Viszont ha megállapítják a bűncselekményeket, akkor a "megtévesztett" emberek kártérítésként valamennyi pénzt vissza is kaphatnak. Erről azonban még korai beszélni, 400 ezer ember viszonyát kell rendezni – közli a Privátbankár.hu.

Kapcsolódó cikkeink