Rugalmas munkakörülmények és a 600-800 ezer forintos kezdőbér a fiatal diplomások elvárása
A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság és a szabadság, ezt követi a bérezés: az energetikusok körülbelül 550-600 ezer forintos, az informatikusok pedig körülbelül 800 ezer forintos kezdő fizetést kérnek – a friss tendenciákat Orbán Balázs, a március 11-12-i Műegyetemi Állásbörze főszervezője foglalta össze a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által kedden az MTI-nek eljutatott közleményben.

Fontos a rugalmas foglalkoztatás
Kiemelték, hogy idén a műszaki szektorban a legkeresettebb szakmák között található a gépész és járműmérnöki szakterület, mechatronikai, illetve a logisztikai mérnök. Új lehetőségeket hordoz magában a BME űrmérnöki képzése, ami nem kifejezetten űrhajós képzést jelent, hanem akár olyan korszerű nanotechnikai tudást, amely az új piaci igényeket teljes mértékben képes kielégíteni.
Közölték, hogy minden évben nő azoknak a szakembereknek a száma, akik közvetlenül az egyetemről kikerülve nemzetközi cégeknél töltenek be pozíciókat. Emellett egyre nagyobb számban dolgoznak akár Budapesten élő, pályakezdő fiatalok otthonról, külföldi cégeknek, ez pedig nemcsak az IT szakmára érvényes, hanem a különböző mérnökökre is.
Kapcsolódó cikkeink
A sikeres piaci növekedés receptje az elégedett munkaerővel kezdődik
Az elmúlt években számos bizonytalanság övezte nemcsak a nagyobb világgazdasági…
Tovább olvasom >Profession.hu: a diploma egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel
Évek óta egyre kevesebb álláshirdetésnél feltétel a diploma, 2023-ban már…
Tovább olvasom >Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >