Retro 3

Szerző: Dr. Köves András Dátum: 2009. 08. 27. 08:00

Retro 2 című szösszenetemet azzal fejeztem be, hogy erről nem fogok tudni többet írni. Sajnos tévedtem, van még lejjebb. Ez még akkor is igaz, ha árfolyamra vonatkozó, borúlátó összefüggéseim nem jöttek be. Bevallom, nem bánom, de azt továbbra is fenntartom, hogy valamiféle autark, voluntarista gazdaságpolitika továbbra sem fog jót tenni a forintnak, legfeljebb a veszteséget egy más szinten mérjük, más, rajtunk kívülálló világgazdasági makro-összefüggések miatt.Szóval van lejjebb: a GVH, miután vizsgálódni kezdett a termékpályakódex körül, politikai elitünk (és nincs kivétel: a támogatás ötpárti volt!) villámgyorsan törvényerőre próbálta emelni az etikai kódex fő tartalmi elemeit.
Az ominózus 80/20 ugyan kikerült, viszont bekerült például a háttérkondíció tételes és számszerű (sic!) szabályozása. Más részek még emészthetőek is: írásbeliség, szolgáltatás/ellenszolgáltatás stb. Persze régen rossz, amikor bármelyik felet arra kell emlékeztetni, hogy írásos szerződést csak írásban lehet módosítani…
Akkor már, ha itt tartunk, a Lánchíd Klub „raison d’etre”-je létének indoka, a BIZALOM is közel kerül ahhoz a bizonyos történelmi szemétdombhoz. Pedig mi arra szerződtünk, hogy az adott szó, a kézfogás, „a handshake quality” visszahelyeztessék az oltárra, amit egyszerűen úgy hívnak: szakmai becsület.
Nem sznobizmusból használtam idegen kifejezéseket is: érzékeltetni akartam, hogy kompország csónakját jó pár evezőcsapással távolítottuk el – legalábbis ezen a területen – az európai fősodortól.
Annak ellenére, hogy köztársasági elnökünkön szerencsére nem ment át a törvényjavaslat – a helyzet elkeserítő.

Kapcsolódó cikkeink