Rendhagyó jótékony kezdeményezéssel kiegészülő, integrált PR-kampánnyal csábít vissza a konditerembe a BioTechUSA
A szeptemberi hónap az edzőtermi edzéseket elkezdők vagy éppen egy lángosban, fröccsben, fagyiban gazdag nyár után oda visszatérők egyik kiemelt időszaka. Ennek jegyében egy teljes hónapon keresztül zajló, szeptember 16-tól október 14-ig tartó integrált PR és CSR aktivitást álmodott meg a BioTechUSA. A márka ezúttal arra vállalkozik, hogy segítsen azoknak, akik úgy döntöttek, hogy belekóstolnának a konditermi edzések világába, vagy visszatérnének ebbe a közegbe, de nem tudják hogyan tegyék meg újra az első lépéseket. Teszik mindezt egy rendhagyó jótékony kezdeményezéssel kiegészülve, illetve Németh Sándor termékspecialistájuk és Oczella Eszter, valamint Kiss Jenő márkanagyköveteik bevonásával, akik mind a gyakorlatok, mind az edzéshez hasznos étrendkiegészítők tekintetében segítséget nyújtanak.
A BioTechUSA márka csaknem három évtizedes szakmai tapasztalatával és a közel 2000 termékből álló portfóliójával egyéni céloktól függetlenül megfelelő választás lehet mindenki számára. Szakértőik hasznos tanácsaival kiegészülve – megtartva a fokozatosság elvét, kiemelt figyelmet fordítva a megfelelő étrendkiegészítők használatára – elkerülhetőek a sérülések és sikerrel járhatunk céljaink mielőbbi elérésében.
Teljeskörű, 360 fokos PR és CSR kampány
A kampány Magyarországon PR-ben organikus módon, valamint különböző portálokkal együttműködve videós anyagokban, a közösségi médiában, egy dedikált kampányoldalon, vállalati kommunikációs és belső kommunikációs felületeken, valamint az együttműködő partnerek, – a Fitness5 és a Bátor Tábor – illetve márkanagyköveteik felületein is megjelenik. Ennek részeként egyedi kulcsvizuált, illetve csatornaspecifikus mutációkat és dedikált weboldalt készítettek, és egy jótékonyságra buzdító kampányvideót is forgattak két márkanagykövetük, a BioTechUSA-csapatát régóta erősítő Oczella Eszter IFBB BIKINI Pro versenyzővel és Kiss Jenő IFBB Pro, 2x Mr. Univerzum testépítő legendával. A márka- és jótékonysági nagykövetek nemcsak a vizuális tartalmakban vállalnak szerepet, hanem saját közösségi felületeiken is aktívan támogatják az adománygyűjtést.
Az aktivitás indulásakor az egyik legősibb PR ötletet is bevetették: közel 60 újságíró kollégának személyre szabott üzenettel ellátott, termékspecialista által összeállított, BioTechUSA-termékeket tartalmazó dobozt állítottak össze, ezzel is ösztönözve őket is a visszatérésre.
A sportolás mellett most egy jó ügyet is támogathatunk
A kampány teljes időtartalma alatt a vállalat egy karitatív kezdeményezést is útjára indít. Ennek keretében az országszerte összesen 17 konditermet számláló Fitness5 edzőteremhálózat bármely konditermében eltöltött edzéssel, alkalmanként 30 forinttal járulhat hozzá bárki a Bátor Tábor javára indított adománygyűjtéshez. Az így gyűjtött összeget pedig 100%-ban a szervezet javára ajánlják fel, akik élményterápiás programokkal segítenek súlyosan és tartósan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak fizikai és lelki állapotuk javításában. Az edzőtermek látogatói között pedig 3 db, egyenként 50 ezer forint értékű BioTechUSA ajándékcsomagot sorsolnak ki.
A kollégákat is bevonják jótékony kezdeményezésükbe
Az aktivitássorozatot belső kommunikáció is kíséri, erős employer branding fókusszal. Ennek keretében az idei évben átadott, Szadán és Budapesten található ultramodern, kizárólag a kollégák által használható edzőtermeket is bevonták a kampányba, így ezen egységekben dolgozó, több mint 1000 munkatárs számára is biztosítják a lehetőséget arra, hogy egy jó ügy mellé álljanak.
Kapcsolódó cikkeink
Eke Angéla Alvószínháza egy estére az IKEA-ba költözött
Az IKEA új kampányának részeként egy különleges színházi élmény várta…
Tovább olvasom >Támogatás táplálékallergiás gyermekeknek
A Naszálytej Zrt. sikeresen lezárta idei CSR-kampányát, amelynek célja a táplálékallergiás…
Tovább olvasom >És jött a doktor…
Ha az élelmiszereknek létezne a Maslow-piramishoz hasonló logikájú osztályozása, abban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >