Vendégségben a POPAI magyar csoportjánál

A sajtótájékoztató előtti estén dr. Bernd Hallier találkozott az eladáshelyi kommunikációval foglalkozó szakemberek nemzetközi szervezete, a POPAI magyar csoportjának tagjaival.

A nemrég alakult hazai POPAI első nyilvános rendezvényére közel ötven érdeklődő jött el. Pesti Tímea elnök, a HL Display Hungária igazgatója bevezetésként is­mer­tette céljaikat. A világot behálózó, nemzetközi instore kommunikációs szervezet azért kívánja összefogni a gyártó-kereskedő-POS gyártó és szolgáltató cégeket, hogy a közös tapasztalat és tudás, valamint a nemzetközi szervezet tudásbázisa által nagyobb bevételekhez juttassa a tagokat, hogy jobban megtérüljenek a bolti aktivitásokra költött befektetések. A POPAI Ma­gyar­ország alapító tagjai: Alfila, Béflex, Forma Display, Havasiné Kátai Ildikó, Heineken, HL Display, Karrier és Stílus, Mek­kora­Print!, Nielsen, Instore Team, SPAR, Trade magazin.

A rendezvény következő előadójaként Máthé Szilvia, a düsseldorfi vásárképviselet igazgatója beszámolt az EuroShop kiállításegyüttes jelenlegi állásáról, valamint a kiállítás szakmai kísérőrendezvényeiről.

Az est főelőadója, Bernd Hallier professzor elismeréssel szólt előadásában a POPAI nemzetközi tekintélyéről. Bizonyíték rá, hogy az EuroShopon a szervezet 1100 négyzetméteren globális falut rendez be, ahol folyamatosan tartanak előadásokat a bolti eladásösztönzésről. Az új módszerek egy részét pedig mindjárt a gyakorlatban is bemutatják.

Nagy figyelemmel kísért előadásában a kölni vendég többek között rámutatott az eladáshely kialakításának új irányaira: 1. A korábbi szűk mozgást engedő, olykor zsúfolt boltokat felváltják a nagyvonalúan elrendezett, világos terek. 2. Amíg a tegnap vevői szinte versengtek egymással a polcon lévő áruért, addig a mai vásárló széles, kényelmes útvonalakat kedvel. 3. A tájé­kozódást nagybetűs feliratok szolgálják, főleg az oldalfalakon nagy, vonzó fotók tájékoztatják a vevőket, és keltenek érzelmeket, érdeklődést. 4. Az egyes részlegek közötti tájékozódást, a keresett áru megtalálását színrendszerek segítik. 5. Csökken a polcok magassága 1,60-1,80 méterre, hogy a vevők minél több árucikket lássanak, és áttekinthessék a kínálatot.

Az előadást beszélgetés követte, amelynek során nemcsak a hallgatóság kérdezett, hanem a meghívott vendég is érdeklődött a magyarországi változásokról.