Rekorszámban jöttek a szlovákiai turisták

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 29. 10:30

Előzetes statisztikai adatok szerint 2015-ben 170 ezer szlovákiai turista látogatott Magyarországra, ez történelmi rekord – mondta az MTI-nek Renács Szilvia, a Magyar Turizmus Zrt. szlovákiai képviseletének vezetője csütörtökön a Pozsonyban megrendezett Magyar Turizmus Napja nevet viselő rendezvényen.

pozsony-

A Magyar Turizmus Napját évente egy alkalommal rendezik meg Pozsonyban, az előadásokkal és prezentációkkal egybekötött rendezvénnyel elsősorban a szlovák turisztikai szakma, az ottani utazási irodák és a helyi sajtó képviselőit célozzák meg. A rendezvényre a korábbi évektől eltérően nem az év végén hanem tavasszal került sor, s azon közel másfél tucat magyar cég képviseltette magát, ezúttal a Szlovákiához legközelebb fekvő, Duna menti régiók mutatkoztak be.

„Az idén úgy döntöttünk, hogy még a szezon kezdete előtt bemutatjuk az újdonságokat, a fejlesztéseket, hogy a nagyon pozitív tendenciát mutató statisztikák ismét javulhassanak” – mondta Renács Szilvia.

Tavaly az előzetes adatok szerint 170 ezer szlovák turista látogatott Magyarországra, akik 380 ezer vendégéjszakát töltöttek el, ami éves szinten 9,5 százalékos növekedés. Tavaly Szlovákia Magyarország számára a 12. legjelentősebb küldő ország volt.

Renács Szilvia megjegyezte: a szlovákiai turisták körében gyakori, hogy egynapos vagy egy hétvégés kirándulásokra jönnek Magyarországra, a cél pedig az, hogy új programajánlatokkal arra ösztönözzék őket, hogy tovább maradjanak és visszatérjenek.

Felmérések szerint a szlovákiai turisták számára a gyógy- és fürdőturizmus, illetve a bor- és gasztronómiai turizmus jelenti a legnagyobb vonzerőt Magyarországon. A szlovákiai magyar turisták körében ezek mellett a magyar kultúrához kötődő rendezvények és fesztiválok is népszerűek.

„A szlovákiai turistákra egyre inkább jellemző, hogy a minőséget keresik, a költésük is évről évre nő” – mutatott rá Renács Szilvia, hozzátéve: Magyarországot kedvező ár-érték arányú úticélként mutatják be. (MTI, Starovic Tibor)

Kapcsolódó cikkeink