Rekord az amerikai fekete pénteken

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 11. 27. 11:02

Rekordösszeget költöttek a vevők az Egyesült Államokban a karácsonyi vásárlási szezon kezdetét jelentő, nagy leárazásokkal járó úgynevezett fekete pénteken.

Az Adobe Analytics, a szoftvergyártó Adobe gazdaságkutató intézete azt közölte, hogy az amerikaiak rekordösszegért, 5,03 milliárd dollárért vásároltak pénteken, ami mintegy 17 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A fekete péntek forgalmára vonatkozó hivatalos adatokat várhatóan hétfőn hozzák nyilvánosságra.

Az Amazon, a legnagyobb internetes kereskedelmi cég rekordszámú megrendelésről számolt be. Példaként említette, hogy fekete péntek első öt órájában több mint 200 ezer játékra érkezett megrendelés.

Az amerikai kereskedők rendszerint a fekete péntektől karácsonyig terjedő időszakban termelik ki bevételük egyötödét, ezért jelentős árengedményekkel próbálják magukhoz csalogatni a vásárlókat. A nap neve arra utal, hogy az üzletek mérlege ilyenkor fordulhat át a veszteséges „vörösből” a nyereséges „fekete” tartományba.

Az Egyesült Államokban a hálaadást követő nap 1932 óta számít a karácsonyi bevásárlási szezon kezdetének, amikor hosszú nyitva tartással és rendkívüli kedvezményekkel várják a vásárlókat a kereskedők. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink