Prioritássá vált a Lidl számára a non-food
Non-food ellátási láncának megerősítésén dolgozik a Lidl. A diszkont Tailwind hajózási vállalata két éven belül immár kilencedik hajóját teszi vízre. A Parkside barkácsmárka sikeres bevezetését követően a Lidl több új tematikus non-food termékcsoporton dolgozik, mely koncepciók kialakítása során állítólag az Ikea és a Decathlon jelentik majd a referenciapontot.
A Tailwind Shipping Lines, a német Lidl tengeri logisztikai vállalata egy új konténerszállító hajóval, a „Panda 004”-gyel bővítette teherhajóflottáját. A beruházással a Tailwind kereskedelmi konténerszállító hajóinak száma kilencre emelkedett, és így összesen 40.000 TEU (húszlábas konténernek megfelelő) szállítási kapacitással rendelkezik. A Lidl leányvállalata két évvel ezelőtt a globális ellátási lánc problémák nyomán jött létre azzal a céllal, hogy biztosítsa „termékeink megbízható és időben történő szállítását” – mondta el a vállalat. A Tailwind elsősorban nem élelmiszer árukat szállít a Távol-Keletről a spanyolországi Barcelona, a Holland Moerdijk és a szlovéniai Koper kikötőibe.
A flottabővítés a non-food termékekre való újbóli stratégiai összpontosításnak része. Tavaly év végén a német kiskereskedelmi média arról számolt be, hogy a Lidl az észak-spanyolországi Saragossában egy új, 100.000 négyzetméteres logisztikai központot épít a nem-élelmiszer termékek számára, mely disztribúciós központ várhatóan 2027-ben kezdi meg működését. Emellett a Lidl jelenleg Moerdijkben egy több mint 200.000 négyzetméteres új raktárat fejleszt, amely a tervek szerint 2025-re lesz üzemképes.
A Lidl logisztikai terjeszkedése a non-food kínálatra vonatkozó új stratégiába illeszkedik, amellyel a diszkont újra fel akarja éleszteni a forgalom növelésében fontos szerepet játszó, magas árrésű választékának vonzerejét. A világjárvány kitörése óta a Lidl európai operációjában a nem élelmiszer jellegű eladások aránya állítólag több mint 15%-ról egyszámjegyűre csökkent. A Lidlnek ellensúlyoznia kell a diszkrecionális kiadások visszaesését a csökkenő vásárlóerő és az olyan erős versenytársak megjelenése miatt, mint a általános árucikkeket kínáló holland diszkont, az Action.
Az új stratégia keretében a Lidl több téma köré csoportosítja majd a nem-élelmiszer jellegű választékát, amely állítólag állandó termékeket is tartalmaz majd. A megvalósításhoz példaként a Parkside barkácsmárka szolgál majd. Az elmúlt két évben a Lidl Németországban csaknem megduplázta az online felületen elérhető Parkside termékek számát. Míg 2022 júliusában a barkácsmárka alatt 592 termék volt kapható, addig ez a szám mára 993-ra emelkedett (lásd az ábrát). További új termékkört jelenthetnek a Crivit márkanév alatt forgalmazott sportruházati és tartós fogyasztási cikkek, valamint a Livarno Home lakberendezési kiegészítők, lakástextíliák, dekorációs cikkek és bútorok. Az üzletekben 2025-től bevezetésre kerülő új koncepció kialakítása során állítólag a Decathlon és az Ikea lesznek referenciapontok.
A Schwarz Csoport történetében jelentette be a Lidl és testvérvállalata, a Kaufland először 2021-ben jelentették be, hogy 2023 végétől összevontan működtetnék a távol-keleti non-food beszerzésüket. Az új leányvállalat jelenlegi álláshirdetései a hongkongi székhelyű „Lidl & Kaufland Asia PTE” alatt futnak. A Kaufland 2023 tavaszán kezdte meg a Parkside termékek felvételét a választékába.
Kapcsolódó cikkeink
Újratölthető üvegekben kezd bort kínálni az Edeka Südwest
Németországban elsőként vezet be az Edeka Südwest többször használható boros…
Tovább olvasom >Zéró kibocsátásban gondolkozik a Lidl 2050-re
A Lidl új, ambiciózus klímacélok mentén elkötelezte magát amellett, hogy…
Tovább olvasom >Ismerik, de nem használják az élő közvetítéses vásárlás szolgáltatást a németek
Egyre több német vásárló ismeri a live shopping, azaz az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság egy évvel elhalasztaná az EUDR bevezetését
Tegnap az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió Erdőirtás-mentes…
Tovább olvasom >Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb,…
Tovább olvasom >Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól
Jövőre Magyarország látja el a berlini fal leomlásának emlékére Németország…
Tovább olvasom >