Pozitívan kezdett 2010-ben az elektronikai piac

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 21. 00:04

Világszerte jelentős mértékű növekedést ért el az elektronikai piac (szórakoztató elektronika, IT, fotó és telekommunikáció) 2010. első negyedévében – áll a GfK Hungária közleményében.

A piac 85 százalékát kitevő top tíz termékkategóriából nyolc kategóriának növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Hazánkban a nyolc termékcsoportból mindössze csak három tudott növekedni: a mobil-, és okostelefonok, valamint a hordozható számítógépek.
Az elektronikai piac az ázsiai és óceániai területen 2008 és 2009 közötti 1 százalékos csökkenést követően 2010 első negyedévében 13 százalékos értékbeli növekedést (euróban) ért el 2009 azonos időszakához képest. A helyzet hasonlóan alakult Latin-Amerikában is, ahol 19 százalékos csökkenés után a piac magához tért és nagymértékű, 38 százalékos növekedést könyvelhetett el 2010. január-márciusban. Az afrikai és a közel-keleti régiók piacainak 15 százalék körüli növekedésével szemben a nyugat-európai piac lassú, 4 százalékos növekedést ért el, míg a kelet-európai – melytől emelkedést vártak – 12 százalékkal tovább csökkent. Ugyan ez a visszaesés kisebb mértékű a 2008 és 2009 közötti hasonló időszak 24 százalékos csökkenéséhez képest, azonban az eredmény így is elmarad a várttól.
A termékkategóriák tekintetében – a piac 85 százalékát kitevő tíz legkeresettebb terméket (mobil- és okostelefonokat, LCD és Plazma tv-ket, digitális fényképezőgépeket, hordozható számítógépeket, DVD és Bluray lejátszókat, asztali PC-ket, játék konzolokat, monitorokat) vizsgálva – elmondható, hogy a piacon jelentős mértékű javulás ment végbe. 2008 és 2009 első negyedéveit összehasonlítva a legkeresettebb termékek közül mindössze négy növekedett: az LCD tv-k (+12%), a laptopok (+3%), a játékkonzolok (+7%) és természetesen az okostelefonok (+127%).
2010 első negyedévében viszont világviszonylatban már a top tíz termékkategóriából nyolc kategóriának növekedett a forgalma a 2009-es év első negyedévi eredményeihez képest. Mindemellett egyes kevésbé keresett termékek, mint a hordozható médialejátszók (+1%) és az audio rendszerek (+6%) is hasonló trendet mutatnak.



Kapcsolódó cikkeink