Plzenben söröztünk II. – A Pivovarské muzeum

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 09. 22. 10:54

A számos városi múzeum közül mi természetesen a sörgyárét emeljük ki, amely ugyancsak a főtér közelében található. Az épületet, amely otthont ad a múzeumnak, 1492-ben említik először. A Plzeň központjában levő, késő gótikus épület 1814-ig a városi közösségi sörfőzde malátaraktára és a malátázómesterek céhháza volt, majd sörraktár és sörkimérés lett. Története során többször átépítették, utoljára 1804-ben, klasszicista stílusban újították fel, ma is látható formájában.

Plzenben soroztunk II. - A Pivovarske muzeum 1

A városi sörfőzde és a város vezetői már 1929-ben kacérkodtak egy sörmúzeum létrehozásának gondolatával, sőt a kiállítási tárgyak gyűjtésébe is belefogtak – a történelem azonban keresztülhúzta számításaikat. Végül 1959 május 8-án nyitották meg a múzeum kapuját a nagyközönség számára. A kiállítás alapját a háború előtt összegyűjtött használati tárgyak, sörfőzéshez használt eszközök, berendezések jelentették. 1991-92-ben a Pilsner Urquell sörgyár anyagi segítségével és szakmai védnökségével teljesen felújították és jelentősen ki is bővítették a kiállítást.

A múzeum tizennégy „stációja” bemutatja a sörfőzés történetét (beleértve természetesen Csehországot és Plzeň-t is), egy tipikus városi polgári sörfőzdét kádárműhelyestől, malátaszárítóstul, de még egy 1870-es évekből származó komplett sörgyári laboratóriumot is a hozzá tartozó szakkönyvtárral egyetemben.
A folyosókon régi cseh söröspalackok dobogtatják meg a gyűjtők szívét, az udvaron pedig tanulmányozhatjuk a korabeli szállítási eszközöket. Évszázadokkal ezelőtt durván kifaragott lépcsőkön lemászhatunk a 18 méter mély pincébe is, ahol a sört tárolták egykoron.

A múzeum egyik leglátványosabb termében egy százötven évvel ezelőtti ivó hangulatába csöppenünk vissza. A bútorok, a berendezési és a használati tárgyak mind-mind egy jellegzetes városi sörmérés atmoszféráját árasztják. A falon természetesen az a legendás Gambrinus-kép lóg, amelynek másolatait számtalan cseh sörözőben láthatjuk viszont.
(Plzen, Veleslavínova ul. 6.)

Plzenben soroztunk II. - A Pivovarske muzeum 2

Plzenben soroztunk II. - A Pivovarske muzeum 3

Plzenben soroztunk II. - A Pivovarske muzeum 4

Plzenben soroztunk II. - A Pivovarske muzeum 5

Kapcsolódó cikkeink