Pláza épül Óbudán

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 02. 23. 12:14

A Szentendrei út és a Filatori gát HÉV-megálló közötti részen bevásárlóközpont épülhet, felújítják az utakat és közműveket, növelik a zöldfelületek arányát.

Megújulhat Óbuda egyik, túlnyomórészt ipari területe: a Szentendrei út és a Filatori gát HÉV-megálló közötti részen bevásárlóközpont épülhet, felújítják az utakat és közműveket, növelik a zöldfelületek arányát – jelentette be Puskás Péter alpolgármester. Az Urbanista blog előzőleg arról számolt be, hogy Európa egyik legnagyobb plázafejlesztője és üzemeltetője, az ECE építene ötszintes, plusz két térszint alatti multifunkcionális kereskedelmi és szolgáltató központot. A portál szerint a létesítmény bruttó szintterülete összesen 140 287 négyzetméter lesz.

A területen, amelynek a jövőben „modern, attraktív és környezetbarát arculatot” akarnak adni, most főként ipari funkciókat ellátó építmények vannak, az ott megépítendő, városképbe illő épület ügyfélszolgálati irodai, szórakoztató és kiskereskedelmi funkciót foglalna magában – mondta el az alpolgármester. Az érintett terület egy része önkormányzati tulajdon volt, amelyhez 2010 elején nyilvános pályázat útján jutott az ingatlanfejlesztő.

Puskás Péter arról is beszámolt, hogy a projektben az egyébként is szükséges parkolók mellett a HÉV-megálló közelsége miatt P+R és B+R férőhelyeket is kialakítanának, ami nemcsak Óbuda lakossága számára varázsolná vonzó helyszínné a környéket. A városrész vezetésének várakozásai szerint a fejlesztésnek pozitív hatása lesz a környező terület egészére. Puskás példaként említette, hogy a szomszédos régi gyárépület tulajdonosa ugyancsak annak felújítását tervezi.

Az alpolgármester tájékoztatása szerint eddig a szabályozási tervet fogadták el. A fejlesztő előtt álló következő lépés a projekthez szükséges további engedélyek kiváltása, beleértve a kereskedelmi építmények létesítésének tilalma alóli felmentést is. A teljes folyamat alatt szoros lesz az együttműködés a kerület, a főváros, az érintett hatóságok és a beruházó között. A plázastop ez év január 1-jén lépett érvénybe. Az általános építési tilalom a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre vonatkozik, ez alól a nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést. Az MTI az ügyben megkereste a szaktárcát, ahol későbbre ígértek tájékoztatást. (hirado.hu)

Kapcsolódó cikkeink