Pick: bár az édesanyák a gondoskodásért nem várnak köszönetet, jár nekik

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 10. 17. 11:25

A gondoskodásnak nagy szerepe van a hétköznapokban és vitathatatlan tény, hogy az édesanyák, még ha észrevétlenül is, a család működésének mozgatórugói. A Pick Szeged Zrt. országos, reprezentatív kutatásában arra kereste a választ, hogy milyen formában jelenik meg a gondoskodás a családok hétköznapjaiban, mit tesznek az édesanyák a család életének zavartalan működéséért, hol van ebben a táplálkozás helye és vajon elég köszöntet kapnak-e ezért cserébe a család többi tagjától.

Pick_sajtotaj20141016

„A gondoskodás mára összetettebb feladattá vált, hiszen sokkal felfokozottabb életet élünk, mint régen. Éppen ezért a gondoskodás plusz figyelemmel és több munkával jár, melyért cserébe olykor jól esik néhány kedves szó” – mondja Szvetelszky Zsuzsanna társadalomkutató, szociálpszichológus.

A Pick Szeged Zrt. is felismerte a mindennapokban rejlő gondoskodás fontosságát, épp ezért a vállalat számára az édesanyák és mindennapjaik kiemelten fontosak.

Madarász László, a Pick Szeged Zrt. marketing igazgatója elmondta: „Leginkább az motivált minket, hogy megértsük ennek a számunkra fontos csoportnak a mindennapjait, az igényeit, gondoskodási szokásait. Mindeközben nagyon sok érdekes dolgot találtunk. Magyarország egyik vezető gyártója és márkájaként szerettük volna ezt a küldetést felvállalni és minél több ember figyelmét felhívni azokra a dolgokra, melyektől az édesanyák és családjuk élete is jobb lehet.”

A Pick által felkért Conness Strategy and Development kutatócég tanácsadója, Atkári Csaba szerint a kutatás eredményei alátámasztják, hogy az édesanyák a család „bástyái”, ők törődnek a legtöbbet a családtagok testi és lelki egyensúlyával.

Az esti jó éjt puszi az anyukák szerint a legjobb
„A pontos eredmények érdekében kvantitatív és kvalitatív kutatást is végeztünk, mely rámutatott arra, hogy a gondoskodás az olyan mindennapi és rendszeresen végzett tevékenységekben nyilvánul meg leginkább, mint a vacsorafőzés, rendrakás vagy a másnapi ruha előkészítése. A kutatás során megvizsgáltuk, hogy a gondoskodás elemeit mennyire tartják fontosnak és mellette élvezetesnek a válaszadók. Az anyukák szeretnek minden közös és érzelemhez kötődő feladatot, programot, így a megkérdezett édesanyák 97%-a leginkább a jó éjt puszi adását élvezi, legkevésbé pedig a mosogatást szereti. Az apukák szerint több tevékenység rutinszerű az anyukák által elvégzettekből, épp ezért nem gondolják, hogy az édesanyák örömmel végzik azokat. A rendrakást például az édesapák 88%-a fontosnak tartja, ezzel szemben az édesanyák mindössze 61%-a gondolja ugyanígy. A megkérdezett anyukák többsége feladja a házimunkával vívott harcot, ha úgy érzi, kevés az ideje, akkor azt a kicsi időt inkább a gyerek lelki életével való foglalkozásra fordítja” – tette hozzá Atkári Csaba.

A napi rendszeres étkezés biztosítása a legfontosabbnak tartott tevékenységek között
A megkérdezett édesanyák 94%-a szerint a család megfelelő minőségű táplálása sarkalatos pontja az anyai gondoskodásnak, hiszen a gyerekek a teljes értékű táplálék biztosításával fejlődhetnek a legmegfelelőbben.
„A Pick számára fontosak az édesanyák, hiszen ők látják el a családot a megfelelő minőségű, tápanyagban gazdag étellel. Éppen ezért voltunk kíváncsiak, hogyan élik meg a rohanó hétköznapok során az ételkészítéssel járó nehézségeket. Ráadásul a családok életében az együtt töltött időnek, a közös étkezéseknek kiemelten fontos szerepe van, ekkor beszéljük meg a napi problémákat, egyáltalán beszélgetünk” – mondta el Madarász László, a Pick Szeged Zrt. marketing igazgatója a vállalat sajtótájékoztatóján.

A legtöbb családban a főzés, az étel elkészítése jellemzően az édesanya privilégiuma. Az ún. „Mennyire is élvezem” skálán ez a tevékenység 23%-os kedveltséget ért el az anyukák körében. Ennek oka, hogy az ételkészítés, a napi étkezés biztosítása a rutin területe, de a kreativitásé is egyben. Nagyrészt kötelességszerűen elvégzett napi feladat, de benne van az önmegvalósítás lehetősége is. Bár hasonló napi elfoglaltságnak számít, mint a mosás, a mosogatás vagy a takarítás, mégis sokkal nagyobb kihívást és egyben élvezetet jelent számukra, hiszen itt több lehetőséget kapnak az anyukák arra, hogy a családdal való gondoskodás közben megvalósíthassák magukat.

Polyák Lilla, színművésznő hozzátette: „Elfoglalt édesanyaként fontosnak tartom és odafigyelek arra, hogy gyermekeim minőségi hozzávalókból készült ételeket fogyasszanak. Úgy vélem, hogy az ételek és az étkezések minősége nagymértékben hozzájárul testi és lelki fejlődésükhöz. Nagyon jól esik, ha egy-egy étkezés után elismerik a munkám, megköszönik és puszit nyomnak az arcomra. Ilyen visszajelzés után még nagyobb kedvvel látok hozzá a következő étel elkészítéséhez.”

Nem vár több köszönetet, de járna neki
A kutatás fontos része volt a köszönetnyilvánítás gyakoriságának mérése. Senki nem vitatja, hogy a gondoskodás milyen fontos nap mint nap, de vajon elég köszönetet kapnak-e érte az anyukák? Általánosságban elmondható, hogy az édesanyák kevés visszajelzést kapnak. A családanyák 1/3-a gondolja, hogy több köszönet járna a gondoskodásért, a férjek azonban jóval nagyobb arányban gondolták ezt. Tehát a családanya nem vár köszönetet, de az neki mégis jár.

Legyen finom és ismert gyártótól származzon
Az anyukák jó anyukák akarnak lenni, számukra fontos, hogy a gyermekük mit szeret enni, a kiegyensúlyozott táplálkozás biztosítása, hogy főtt ételt tegyenek az asztalra. Amikor a polcok előtt állnak, az alapján döntenek, hogy finom legyen az élelmiszer, jól nézzen ki, ismert márka legyen és minőségi, megbízható alapanyagokból dolgozzon.

„A Pick-nél mindent megteszünk, hogy az édesanyák elégedettek legyenek. Magas minőségű alapanyagokból finom és gusztusos termékeket állítunk elő, szigorú minőségellenőrzéssel. A Pick márka pedig mindenkinek a vállalat termékei iránti bizalmat jelenti, évtizedek óta” – mondta el Madarász László.

A kutatásban részt vevő édesapák túlnyomó többsége osztozik a Pick gondolatán: nem lehet elégszer kimondani, hogy „köszönöm”.

Kapcsolódó cikkeink