PET-palackokkal kevert aszfaltból építenek utat Los Angelesben

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 10. 28. 11:02

Újrahasznosítható műanyagot kever az aszfalthoz, és azzal borít be két utcát egy vállalat Los Angelesben, hogy kipróbálják, hogyan vizsgázik a műanyaghulladék felhasználásával készülő útburkolat élesben – írja a Fast Company nyomán az origo.

A nem mindennapi technológiát a TechniSoil Industrial nevű vállalat, évek munkájával fejlesztette ki. Újrahasznosított PET-palackokat használnak arra, hogy azzal helyettesítsék az aszfalt kötőanyagát, a bitument, ami a kőolajgyártás melléktermékeként előálló anyag.

A megoldás központi eleme egy gép, amely „lecsiszolja” a meglévő aszfaltburkolat felső rétegét, az anyagot zúzalékossá dolgozza, és a kívánt méretben és mennyiségben, folyékony műanyaggal keverve azt, visszaforgatja felhasználásra.

Ez pedig egy rendkívüli megoldás, hiszen a műanyag hasznosításán túl, lényegében újonnan előállított aszfalt nélkül, egyetlen körforgásos folyamatként működik. Azaz a műanyaggal kevert aszfaltban nem pusztán a műanyag, hanem a már leterített burkolat is részben újrahaszonosulhat.

Maga az eljárás egyébként már néhány éve létezik – ismertették a cégnél -, de az volt vele a gond, hogy csak az útburkolat alsóbb rétegeinek megbontásával működött. Az így újrahasznosított anyagokból lefektetett új utak rétegei sokat vesztettek erősségükből, teherbírásukból. Most viszont, hogy képesek voltak megvalósítani a gépi eljárást, amivel csak az útburkolat felső, vékony rétege szedhető fel, a hozzáadott műanyaggal az így lerakott burkolat jóval erősebb lett.

Sőt, a labortesztek szerint a normál technológiával készülő asztfalthoz képest, a műanyagos aszfalt burkolatok 8-13-szor hosszabb ideig őrizhetik meg tartósságukat.

A vállalatnál elmondták, az eljárás karbolábnyoma több körülmény okán is jóval kisebb, mint a hagyományos útépítéseké, ráadásul sokkal kevesebb nehézgépjárműnek kell felvonulnia az építkezéshez, magyarul kisebb felfordulással jár. A megoldás így hatékonyan alkalmazható egyes, aszfalthibás útszakaszok javítására is.

Los Angelesben indul a kísérleti projektFORRÁS: FACEBOOK/TECHNISOIL INDUSTRIAL
A cég vezetője elismerte, hogy jelenleg a megoldás még jóval drágább, mint a hagyományos útburkoló megoldások, de úgy számolták, hosszabb távon – az újrahasznosítás miatt – a nagyobb városoknak egyértelműen költségkímélőbb megoldás lesz ezt választani.

Los Angelesben két útszakaszon, egy vagy két éves időtartamban kezdik meg a műanyagos aszfalt tesztelését valós környezetben.
Ha beválik, azt nagy forgalmú, tehergépjárművek által is használt útszakaszokon is bevezetik, mint például a Los Angeles kikötőjébe vezető utak. A TechniSoil egyébként azt állítja, megoldását laborkörülmények között minden klimatikus viszony között tesztelte, és ezek alapján megkezdte a technológia kiajánlását más városok számára is.

Címkék: ,

Kapcsolódó cikkeink