Pénzükre várnak a Surjány-Hús beszállítói
Megkapták áprilisi fizetésüket a Surjány-Hús Kft. dolgozói a minap, de a bank nem engedi a járulékok kifizetését, inkasszót tett a cég számlájára, a beszállítók továbbra is a pénzükre várnak – közölte az öncsődbe menekült, a legnagyobb magyarországi húsipari cégekhez sorolt törökszentmiklósi vállalkozás ügyvezetője kedden az MTI-vel.
Tóth Tibor elmondta: a budapesti telephelyen – amelynek a cégvezető elmondása szerint „már más a gazdája” – május elején még vettek fel rendeléseket, amelyeket teljesítettek is. Hozzátette: a termelés csökkentett létszámmal, szakaszosan zajlik a törökszentmiklósi gyárban és hamarosan teljesen véget ér, új nyersanyagot már nem vásárol a cég, a meglévő készleteket dolgozzák fel.
Tóth Tibor hangsúlyozta, 250 ember megélhetése forog kockán, folyamatosak a tárgyalások a csődegyezség érdekében, a csődbiztost már kijelölték, a cég élére új ügyvezető kerül. A szolnoki piacon található Surjány-Hús hentesüzlet viszont már biztos, hogy akkor sem nyit újra, ha a cég megmenekül – jegyezte meg.
Korábban az ügyvezető a társaság csődjét a Figyelőnek azzal magyarázta, hogy a Surjány-Hús nem tudja felvenni a versenyt a feketegazdasággal, az adót nem fizető piaci szereplőkkel, kiszolgáltatott a multiknak és nem tud versenyezni a szlovák, cseh, lengyel „csodaárú” termékekkel. Vagyis törvényszerűen el kell buknia – fogalmazott.
A Surjány-Hús Kft. 1992 óta foglalkozik sertésvágással, húsfeldolgozással, húskészítmények gyártásával, húsáru kis- és nagykereskedelmével. Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cége, a térség egyik meghatározó munkáltatója – olvasható a cég honlapján. Három évvel ezelőtt adták át a nettó 1,3 milliárd forintból elkészült új utóérlelő és szárazáru üzemét.
A nyilvános cégadatok szerint a társaság 2013-ban az előző évi, több mint 14,5 milliárd forint után 11,14 milliárd forint árbevételt ért el, ebből mintegy 306 milió származott exportból. Az adózott eredménye 2012-ről 2013-ra 241 millióról 190 millió forintra csökkent. Kötelezettségeinek értéke 2013 végén meghaladták az 5,2 milliárd forintot, saját tőkéje 2,8 milliárd forintot tett ki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Gyógynövénykivonatokat tartalmazó hústermékcsaládot fejlesztett a felgyői vágóhíd
Komplex gyógynövénykivonatokat tartalmazó, fokozott antioxidáns tulajdonságokkal és csökkentett tartósítószer-mennyiséggel rendelkező…
Tovább olvasom >Összeomlott az IKEA amerikai konkurenciája
Csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik meghatározó bútor és lakberendezési…
Tovább olvasom >Csaknem egyharmadával nőtt a Kométa árbevétele tavaly
Csaknem 30 százalékkal, 75,4 milliárd forintra növelte konszolidált nettó árbevételét…
Tovább olvasom >További cikkeink
Növelte árbevételét és eredményét a 2022-2023-as üzleti évben a Zwack
A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023.…
Tovább olvasom >2022-ben is az Euronics lett a legnagyobb 100%-ban magyar tulajdonú online kereskedő
Közzétette a Magyarországon működő legnagyobb forgalmú online kereskedők friss ranglistáját…
Tovább olvasom >MTÜ: megtelnek a hazai szálláshelyek a május végi hosszú hétvégén
Újra megtelnek május utolsó hosszú hétvégéjén a vízpartok és strandok…
Tovább olvasom >