Péntektől tél a HUNGEXPO-n

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 11. 22. 11:10

Második alkalommal rendezi a HUNGEXPO november 23-25. között az Ízek és Borok fesztivált, s most először azzal egy időben a Télköszöntő Vigasságot. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban pénteken 12 órakor nyitnak a rendezvények. Az Ízek és Borok gasztronómiai utazásra invitálja a vendégeket, a Télköszöntő Vigasság pedig a korábbi Hó-Show, valamint a Spa&Wellness kiállítások kínálatának karácsonyi vásárral bővített változata.

Ízek és Borok

Az Ízek és Borok fesztiválon a látogatók megismerkedhetnek a hazai és nemzetközi ételekkel, magyar pincészetek új és óboraival. A kiállított borokból a kóstolás mellett nagyobb tételben is vásárolhatnak.

A díszvendég Székelyföld: Sepsiszentgyörgy és Hargita megye, melyek képviselői kulináris, turisztikai és kulturális értékeik bemutatásával gazdagítják a programot.

Szombaton a „G” pavilonban nagyszabású főzőverseny zajlik, elismert séfek és ismert sztárok részvételével.

Ami a borokat illeti: az értékeket idén egészen újszerű és egyben rendhagyó módon ismerheti fel az érdeklődő közönség: új színfoltja lesz a kiállításnak a hibás, beteg borok kóstolója, amelyen vakteszt és illatminták alapján mutatják be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei a hibákra utaló ismérveket.

A Télköszöntő vigasságon találkozhatnak a Mikulásgyár csapatával és a Magyar Pékszövetség standján karácsonyi finomságokat készíthetnek a gyerekek szakértő kezek felügyelete mellett.

Fesztiválhangulat

Pénteken 20 órától a Kerekes Band, szombaton késő délután a Vivat Bacchus, 20 órától a Balkan Fanatik együttes lép színpadra, vasárnap pedig a gyerekek kedvence, az Alma együttes zenél.

Az esti koncertek miatt rendhagyó lesz a nyitva tartás:

Ízek és Borok: Télköszöntő Vigasság

péntek-szombat: 12–22 óra péntek: 12–22 óra

vasárnap: 12-19 óra szombat: 10-22 óra

vasárnap: 10-19 óra

A két kiállítás egy belépőjeggyel látogatható, amit elővételben kedvezményesen vásárolhatnak meg:

http://www.telkoszonto.hu/tartalom-mutat.php?lebegomenu_id=1149

www.borokesizek.hu; www.telkoszonto.hu

Kapcsolódó cikkeink