Panyi Miklós: a magyar borszakma képes sikerre vinni a magyar pezsgő ügyét
A magyar borszakma képes sikerre vinni a magyar pezsgő ügyét – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken, Etyeken a VI. Pezsgőkonferencián.
Panyi Miklós szerint a borászati ágazatban kiváló szakemberek dolgoznak, akikben „pezseg a tenni vágyás”. Céljaik elérésében a magyar kormány elkötelezett partner, hiszen az iparág fejlesztése szervesen kapcsolódik egyik legfontosabb küldetéséhez, a vidékfejlesztéshez – fűzte hozzá.
Az államtitkár elmondta, hogy az elmúlt másfél évtizedben támogatták a szerkezet-átalakítást, a borászati, valamint az innovációt célzó beruházásokat, aminek célja a legújabb technológiák alkalmazásának elősegítése, új piacok, fogyasztók elérése és a hatékonyság növelése.
Panyi Miklós beszélt arról is, hogy a pezsgőágazat jövője, állapota nem csak a benne élőket, az azzal közvetlenül foglalkozókat érinti, hanem kihatással van a magyar vidékre, a gazdaságra, vendéglátásra, turizmusra, hatással van a helyi közösség állapotára, egyben az országimázsra is.
Kapcsolódó cikkeink
Pénteken kezdődik a vörösborfesztivál Villányban
Népszerű előadók koncertjeivel, családi és hagyományőrző programokkal, szüreti felvonulással és…
Tovább olvasom >1 millióval kevesebben isznak bort
Októberben a Halloween – események és a boros kulináris fesztiválok inspirálják majd…
Tovább olvasom >Feldman Zsolt: a magyar borászat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött
A magyar borászat minőségében, technológiai hátterében is megerősödött az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban
Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat…
Tovább olvasom >Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >Virágzik a használt termékek piaca
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban…
Tovább olvasom >