Pandémia idején segíti igazán a rászoruló gyermekeket a PENNY Market támogatása

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 04. 09. 11:20

A PENNY Market számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, ezért mindig szívesen áll a jó ügyek mellé. Különösen igaz ez azokra a kezdeményezésekre, amikor rászorulók, ráadásul gyermekek segítése a cél. A vállalat tavaly csatlakozott támogatóként az UNICEF Magyarország által életre hívott, Felelősen a kora gyermekkorért programhoz. Az 5 millió forintos donáció az elmúlt egy évben, különösen a pandémiás helyzet miatt vált kiemelt jelentőségűvé, hiszen ennek is köszönhető, hogy egyesek időben kaphatták meg a szükséges fejlesztéseket, terápiákat.

 

Az apróbbnak tűnő fejlődési-, idegrendszeri-, mozgásszervi-, vagy viselkedési rendellenességek felismerése és hatékony terápiája a gyermek egész későbbi életét megváltoztathatja. A lemaradások éreztethetik hatásukat az iskolában, a családi életben, de akár majd jóval később, a munkaerőpiacon is. Sajnos a jelenlegi járványhelyzetben még nehezebb helyzetbe kerültek a fejlesztést és terápiát biztosító szervezetek. Őket és ezáltal a rászoruló gyermekeket, illetve családjaikat segíti az UNICEF Magyarország Felelősen a kora gyermekkorért programja, amely olyan szakmai szervezeteknek biztosított forrásokat, akik 0-6 éves korú, fejlődésük szempontjából veszélyeztetett, vagy fogyatékkal élő gyermekek és családjaik érdekében végzik tevékenységüket.

A Penny Market az elmúlt egy évben 5 millió forinttal támogatta a jótékonysági programot.

„Kiskereskedelmi vállalatunk számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás. Éppen ezért nemcsak európai, hanem lokális szinteken, így Magyarországon is próbálunk minél több olyan jó ügy mellé állni, amellyel erősíthetjük a környezetünkben élők iránti elköteleződést. Különösen igaz ez azokra a kezdeményezésekre, amikor rászorulók, ráadásul gyermekek segítése a cél. Reméljük, hogy a támogatásunknak is köszönhetően, a programban részt vevő szervezetek által sok-sok érintett család és gyermek vette, illetve veszi igénybe a korai fejlesztéshez köthető szolgáltatásokat” – fejtette ki Florian Jens Naegele, a PENNY Market vezérigazgatója.

A Felelősen a kora gyermekkorért program keretében a százhalombattai Szülők Fóruma Egyesület, a szegedi Odú Központ, a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központ, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, valamint a Vadaskert Alapítvány részesült támogatásban. Az UNICEF Magyarország részéről Mészáros Antónia ügyvezető igazgató így nyilatkozott a témában:

„Amikor a korai fejlesztésbe fektetünk, akkor a jövőt szponzoráljuk: az időben elvégzett szűrés, majd terápia egy ember teljes későbbi életét befolyásolhatja. Az UNICEF-nél hiszünk abban, hogy minden gyermeknek lehetőséget kell biztosítani a képességei kibontakoztatására. A pályázat során támogatott szervezetek még ennél is többet tettek: egy járványhelyzet közepén – ha kellett ezerszer is átszervezve a tevékenységeiket – reményt és támogatást adtak a szülőknek, segítséget a gyerekeknek – mondta el Mészáros Antónia.

Kapcsolódó cikkeink