Pálinka- és pároskolbász-fesztivál először Debrecenben

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 13. 10:05

Első alkalommal rendezik meg a hétvégén a cívis város gasztronómiai hagyományait felelevenítő Debreczeni Zamat Pálinka és Pároskolbász Fesztivált – közölte Bakó Csaba, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-vel csütörtökön.

Tájékoztatása szerint a péntektől vasárnapig tartó programsorozat helyszíne is egyedülálló: a Debreceni Egyetem főépülete előtti téren, a nagyerdei környezetben ismerkedhetnek a látogatók az ország legjobb pálinkáival és Debrecen legismertebb éttermeivel, számos kulturális program kíséretében. A vendégek átélhetik az alföldi vásárok múlt századbeli hangulatát, megkóstolhatják milyen az eredeti debreceni páros kolbász, valamint az ízben és harmóniában hozzá illő pálinka.
A Zamat Fesztiválon több mint ötven program, húsz pálinkaház és tíz étterem várja a közönséget. Ismert séfek és gasztrobloggerek vezetésével versenyeket rendeznek, bemutatókat tartanak a kolbásztöltéstől az ízfelismerésig, ezen kívül megismerkedhetnek az érdeklődők a Debreceni Egyetem élelmiszer-tudományi kutatásaival is – sorolta a részleteket Bakó Csaba.
Esténként a Dumaszínház népszerű előadói – Kiss Ádám, Mogács Dániel és Kormos Anett – mellett olyan együttesek lépnek színpadra, mint a Budapest Bár, a Magna Cum Laude, a Parno Graszt, a Mystery Gang vagy a Cimbaliband. Éjjelente pedig hagyományos éttermi zenészek – harmonikások, vonósok, fúvósok, cigányzenekarok – szórakoztatják a vendégeket.
A pálinka- és kolbászmérés mindhárom napon délben nótaszóra kezdődik. A fesztiválnak ez a része ingyen látogatható, a 17 órakor kezdődő kulturális programokra a helyszínen kehet napijegyet, illetve három napra szóló bérletet váltani – mondta el Bakó Csaba az MTI-nek.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink