Palackozott hegyi levegőt árul egy nagyváradi vállalkozás

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 26. 11:15

Biharfüredi levegőt árusít egy nagyváradi cég, az első év profitja pedig máris közel 10 ezer euróra rúg – olvasható a Magyar Nemzet Online-on. Hogy a palackozott levegő forgalmazása életképes üzleti ötlet lehet, az is jelzi, hogy a vállalkozás már az ázsiai piacot is megcélozta.

Kép: szazlabu.hu

Sokan blöffnek tartják, de az elképzelés cseppet sem elrugaszkodottabb, mint azoké, akik holdbéli telket árulnak. Három nagyváradi fiatal – egy bankigazgató, egy építési vállalkozó és egy fogász – az Erdélyi Szigethegység levegőjét palackozza és forgalmazza, a jelek szerint pedig van kereslet a portékára, adta hírül a Bihoreanul című nagyváradi hetilap. Az Apuseni Mountains Research Co. honlapja szerint Biharfüred (román nevén Stâna de Vale) környékén hajnalban, szippantással elektromos kompresszoros tartályba gyűjtik a levegőt, amelyet aztán Nagyváradon az aeroszolos készülékekhez hasonló maszkkal ellátott, tejszínes tubus méretű palackokba töltenek. A cég, valamint több étkezési szakember, fitneszklub- és edző honlapján megrendelhető ötliteres kiszerelés tartalmát 130, a hétliteresét pedig 160 belégzéshez elegendőnek hirdetik, előbbit 14,99, utóbbit 16,99 dollárért.

A termékeket – a levegőt nem csak tisztán, hanem illóolajakkal vegyítve is forgalmazzák – a Friss levegő a vámpírok földjéről szlogennel reklámozzák, ez az egyik termék márkaneve is. A cég tulajdonosai egyelőre csak honlapjuk révén kommunikálnak, amiből viszont kiderül, hogy máris jelen vannak az Egyesült Arab Emírségekben, Indiában, Vietnámban, Thaiföldön, Sri Lankán és Indonéziában is.

A 2018-ban uniós pályázati forrásokból származó egymillió eurós befektetéssel létrehozott Apuseni Mountains Research Co. fennállása első évében még inaktív volt. A levegő forgalmazásán túl egy Synergy Therm nevű, bőrgyógyászati-kozmetikai márkát is futtatnak, a termékek legfőbb hatóanyagaként pedig a közismert, Nagyvárad melletti Püspökfürdő (ma már inkább Félixfürdőként ismerik) termálvizét hirdetik. A cégnek tavaly már 27,7 ezer eurós árbevétele volt, nyeresége pedig 8267 euróra rúgott.

A Kárpátok levegőjének árusításával egy dél-romániai vállalkozó is próbálkozott már, az általa forgalmazott kiszerelésben 16,49 euróért 190 „puffantáshoz” juthat a vásárló. Ő is a keleti piacot célozza elsősorban, egyelőre nem nagy sikerrel, az ottani sportolók körében azonban népszerű, a légszennyezés elleni pajzsként használják. A természet ajándékait más romániai vállalkozók is sikerrel váltják pénzre. A Kárpátok keleti vonulatának részét képező Radnai-havasokból származó D’ora márkájú ásványvizet literenként 10 euróért árulják nyugaton, míg a Krassó-Szörény megyei Aur’a literéért 40 fontot kérnek az Amazonon. (mno.hu, Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy)

Kapcsolódó cikkeink