Ötven éves a magyar rágó, ötezer éves a rágózás

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 07. 31. 11:20

Régészeti leletek bizonyítják, hogy az emberiség már legalább ötezer éve rágózik. A mai Finnország területén találták az eddigi legrégebbi emléket, a nyírfakéregből készült, fognyomokat tartalmazó kátránydarabot. 1970-ben pedig a magyar rágógyártás első teljes éve zárult le, amikor a Csemege Édesipari Vállalatnál már francia gépek ontották a korábban kapitalista elhajlással és az amerikai imperializmussal összefüggésbe hozott terméket, amelyből sosem volt elég, mert a hazai igények kielégítése mellett az egész világra exportáltuk.

Itthon 1970-ig csak időnként importált szállítmányokból, nyugati utazásból hazatértektől, vagy külföldi rokonoktól lehetett rágóhoz jutni. A rágót a szocializmus keményebb időszakában a kapitalista, imperialista elhajláshoz társították. A rágózás kifejezhette, hogy nem tetszik a rendszer.

Aztán jött az enyhülés, az emberek pedig imádták a rágót. Csakhogy az import drága volt és csak szűkösen rendelkezésre álló valutával kellet fizetni, ugyanakkor az igény óriásira nőtt. Végül a Budapesti Édesipari Vállalat budafoki úti Csemege Édesipari Gyára kezdte meg a termelést 1968-ban vásárolt, golyórágót formázó francia gépsorokon, amelyek 1969-ben elindultak, s 1970 már a magyar rágógyártás első teljes éve volt. A magyar golyórágó termelés hatalmas része exportra ment – lényegében az egész világot elláttuk golyórágóval, exportáltunk az amerikai kontinensre, Ausztráliába, Nyugat Európába, Ázsiába. Ezért itthon időnként hiánycikké vált a rágó a boltokban. A későbbiekben fellépő munkaerőhiány miatt a gyártás Bács-Kiskun megyébe költözött. Később megjelentek a kereskedelmben a legnagyobb cégektől importált klasszikus, amerikai stílusú drazsé- és laprágók.

A rágózás egyre jobban terjedt. Elsősorban utazás alatt, munkahelyen, iskolában folyt és folyik a rágózás. Éppen ezért a 2020-as év COVID járványa nagyot ütött a rágópiacon. Mivel a rágófogyasztás legalább 60%-a „házon kívüli”, továbbá a vásárlások impulzívan a pénztárak környékén kitett pultoknál történik, mind a sok otthon maradás, mind pedig az online vásárlás előretörése negatívan érintette ezt a termékkategóriát.

Bár a jelenlegi egy nehéz időszak a rágót termelők számára, ők előre, a következő ötezer évre tekintenek. Az innováció nem áll meg, a legújabb termékfejlesztések a különböző ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, egyéb táplálék kiegészítőkkel dúsított termékekről szólnak. Ezek nemcsak a rágózás élvezetét adják, de egészségesek s finomak is. Ebből a szempontból például a cukormentes rágók mindig is az édesipar kifejezetten egészséges termékcsoportját alkották, hiszen a rágás javítja a szájhigiénét, erősíti a fogakat, rágóizmokat és számos esetben relaxál is.

Jelenleg Magyarországon három cég uralja elsősorban a piacot. A Budapesti Édesipari Vállalat egykori üzemének utódja, a magyar tulajdonban álló szabadszállási Chocco Garden, amely itthon gyárt mind belföldre, mind pedig exportra, valamint a klasszikus Wrigley márkát birtokló MARS és a Halls valamint Trident brandeket is jegyző Mondelez.

A Magyar Édességgyártók Szövetsége bízik az 5.000 éve fogyasztott rágó következő 5.000 évében, a rágógyártók válaszaiban, az innovációban és a fogyasztók új típusú megszólításában az online és az offline világban egyaránt.

Kapcsolódó cikkeink