Összeomlott az IKEA amerikai konkurenciája

Szerző: Trademagazin Dátum: 2023. 04. 24. 10:54

Csődöt jelentett az Egyesült Államok egyik meghatározó bútor és lakberendezési áruház-lánca, a Bed Bath & Beyond vasárnap.

A webshopok nyomták le őket

Az 1971-ben alapított nagyvállalkozás vasárnap kért csődvédelmet a székhelyének megfelelő New Jersey állam egy kerületi bíróságán. Közleményében jelezte, hogy ezzel páhuzamosan fokozatosan leépíti üzleti tevékenységét, és egyben, vagy részletekben vevőt keres mintegy 500 megmaradt áruházára. A csődkérelemben azt is jelezte, hogy várhatóan június 30-ig minden üzletét bezárja.

A Bed Bath & Beyond vezetősége már januárban jelezte, hogy a közeljövőben csődvédelmet kérhet, majd februárban azt közölte, hogy működőképességének megőrzéséhez 1 milliárd dollár plusz tőkére van szüksége. Ehhez képest március végéig csak alig több, mint 400 millió dollárt ajánlottak fel befektetők a kereskedőcég megmentése érdekében.

A tevékenység leépítése részeként az üzletlánc napokon belül leállítja egyik legnépszerűbb üzleti modelljét, a 20 százalékos kedvezménykuponok elfogadását, és egyéb marketingakcióit is lezárja, ugyanakkor már hétfőtől kedvezményesen kezdi árulni megmaradt készleteit.

A Bed Bath & Beyond évek óta küzd eladásainak csökkenésével, ami drámaivá vált a koronavírus-járvány idején, amikor mintegy 200 áruházának bezárásáról volt kénytelen dönteni, és az elmúlt hónapokban további üzletekre is lakat került.
Eladásai 2020-ban 17 százalékkal, majd 2021-ben további 14 százalékkal estek vissza. Piaci elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a vállalkozás számára az internetes kereskedőcégek felfutása jelentette a legnagyobb kihívást, amelyre nem tudott üzleti modelljének módosításával reagálni.

A Bed Bath & Beyond-ot 1971-ben alapították, az egyik első üzletlánc volt, amely úgynevezett „lapraszerelt” bútorokat értékesített az Egyesült Államokban. 1985-ben még csak 17 üzletük volt New Yorkban és Kaliforniában, míg 2019-ben a céghez több, mint 1500 üzlet tartozott, amelyek közül 1070 volt a saját nevét viselő áruház.

A cég a vasárnap benyújtott csődvédelem idején már csak mintegy 360 Bed Bath & Beyond és 120 csecsemőbútort értékesítő Buy Buy Baby áruházat üzemeltetett. Részvényeinek árfolyama 2014-ben érte el legmagasabb értékét, amikor több mint 80 dollárt is értek, miközben pénteken már csak 0,29 dollárért kereskedtek velük a New York-i értéktőzsdén.

A vállalkozás a 2022. februári adatok szerint 32 ezer embernek adott munkát az Egyesült Államokban, Puerto Rico-ban, Mexikóban és Kanadában, de tavaly augusztusban már bejelentett egy 20 százalékos leépítést, idén pedig további 1300 embert küldött el, párhuzamosan üzleteinek bezárásával.

Közben az IKEA a héten bejelentette, hogy újabb áruházakat nyit az Egyesült Államokban egy több éves üzleti terv részeként. A svéd gyártóhoz tartozó Ingka Group csütörtökön azt közölte, hogy a következő három évben 2,19 milliárd dollárt (mintegy 780 milliárd forintot) szán 8 nagyobb áruház és 9 további értékesítőhely megnyitására az Egyesült Államokban, ami a cég történetében rekordértékű egyszeri befektetés egy országot tekintve.

Kapcsolódó cikkeink