Országos versenytársaiknál jobban teljesítenek a spanyol kisbolt-láncok
A pandémia, az infláció és az ellátásilánc-zavarok okozta nehézségekkel teli öt év után a stabilizálódás jeleit mutatja a spanyol élelmiszerkereskedelmi piac.
A Kantar adatai szerint a négy legnagyobb lánc – a Mercadona, a Grupo IFA, a Carrefour és a Lidl – a piacnak már közel az 54%-át uralja.
A piacvezető Mercadona augusztusra 0,9 százalékponttal 26,8%-ra növelte piaci részesedését, de a növekedés üteme lassult és nem egységes minden régióban. Míg a kevésbé lefedett területeken jelentős előrelépést ért el, a hagyományosan erős régiókban a növekedés visszafogottabb.
A második helyen álló Carrefour idén 0,4 százalékponttal 10,1%-ra növelte részesedését, főként a romlandó frissáru teljesítményének köszönhetően. A harmadik helyen álló Lidl 6,4%-os részesedéssel (+0,1%) zárta az időszakot, és különösen a második negyedévben mutatott lendületet a növekedés terén. A Top5-be még az Eroski (4,2%, -0,2) és a Grupo Dia (3,6%, -0,5%) fért be.
Az összesített spanyol élelmiszerpiac mérsékelt növekedést mutat, ami részben a vásárlók ritkább üzletlátogatásainak és annak betudható, hogy jellemzően egyetlen láncra álltak át. Bár a saját márkás termékek továbbra is növekednek, ennek tempója is lassult az előző évekhez képest.
Eredményekes a regionális láncok
A regionális láncok különösen jól teljesítenek, január és augusztus között 0,6 százalékponttal, 17,7%-ra növelték piaci részesedésüket, ezzel a Mercadona kivételével gyakorlatilag valamennyi versenytársukat megelőzve. Az olyan láncok, mint a Consum (3,4% részesedés), Ahorramas, Gadisa, Froiz, BM Supermercados, Bon Preu és Bon Área sikeresen navigáltak az inflációs nyomás közepette, és versenyképes árakat tudtak kínálni mind a saját márkás, mind a márkás termékek esetében. A regionális láncok növekedése az FMCG-termékek augusztusban már 44,4%-át (+1,3% év/év) adó saját márkás termékek piacát is befolyásolta.
A saját márkás termékek növekedése jelenleg főként azokra a kiskereskedelmi láncokra koncentrálódik, amelyek azokat hagyományosan prioritásként kezelték, mint például a Mercadona, Lidl és Aldi. Ugyanakkor a regionális üzletek egyre fontosabb felvevő piaccá váltak a gyártók számára, mivel a fogyasztói kiadások mintegy negyede itt kerül elköltésre.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Elkezdte a Carrefour a Cora üzletek átmárkázását
Megkezdte a Carrefour a júliusban felvásárolt Cora szupermarketek átmárkázását. A folyamat…
Tovább olvasom >A városközpontokban kezd terjeszkedni a Lidl és az Aldi
A városközpontok felé mozdulnak a német diszkontok: a Lidl és…
Tovább olvasom >Megnőhet jövőre az olívaolaj-kínálat Európában
Jelentősen megnőhet az olívaolaj-kínálat Európában a következő évben, miután a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >