Orosz sertésembargó: Brüsszel a Kereskedelmi Világszervezet döntését kéri

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 06. 30. 11:50

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) döntését kéri az Európai Bizottság annak megállapítására, hogy jogszerűen tiltja-e Moszkva a sertéshús és élő állatok bevitelét Oroszországba – közölte hétfőn a brüsszeli testület.

serteshus

Moszkva arra hivatkozva rendelt el teljes tilalmat januárban, hogy Litvániában és Lengyelországban néhány vaddisznóban sertéspestist mutattak ki.

Brüsszel áprilisban fordult a WTO-hoz az ügyben, de a hétfőn kiadott brüsszeli közlemény szerint a vitarendezési eljárás keretében tartott EU-orosz egyeztetések nem vezettek eredményre.

Moszkva Brüsszel megítélése szerint arra sem hozott fel megfelelő indokot, hogy miért kell a továbbiakban is fenntartani a teljes beviteli tilalmat.

Brüsszel úgy ítéli meg, hogy az unióból származó sertésimport teljes tilalma ellentétes a WTO előírásaival.

Az orosz importkorlátozás nyilvánvalóan aránytalan, diszkriminatív és tudományos szempontból alaptalan. Miután ez ellentétes a nemzetközi kereskedelem szabályaival, nincs más választásunk, mint a WTO döntését kérni” – idézi a kommüniké Karel De Gucht kereskedelmi ügyekért felelős biztost.

Tonio Borg egészségügyi biztos hangsúlyozta, hogy az érintett területen minden szükséges óvintézkedést meghoztak, így a máshonnan származó sertés és sertéshús teljesen biztonságos. Ennek ellenére semmi jele annak, hogy Oroszország újra lehetővé tenné az importot az EU nem érintett részeiből – közölte Borg.

Dacian Ciolos mezőgazdasági biztos szerint az embargó az elmúlt hónapokban 580 millió euró (180 milliárd forint) exportkiesést okozott az uniós sertéstenyésztőknek.

Brüsszel emlékeztet: a WTO-csatlakozással Moszkva vállalta, hogy nem tesz különbséget kereskedelmi partnerei és a hazai termelők között, valamint nem hoz a kereskedelmet indokolatlanul korlátozó intézkedéseket. Ennek dacára olyan országokból továbbra is engedélyezi a bevitelt, ahol hasonló vagy súlyosabb formában ütötte fel a fejét a sertéspestis, amely orosz vidékeken is gyakorta megjelenik, mégsem von maga után kereskedelmi korlátozásokat. A bizottság szerint Oroszország más mércét alkalmaz az uniós termelőkkel szemben, mint más országok vagy saját sertéstenyésztői esetében.

A sertéspestist januárban négy vaddisznóban mutatták ki Litvániában és Lengyelországban, a fehérorosz határ közelében. Az elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a vaddisznókkal egy olyan vírus végzett, amely minden valószínűség szerint éppen Oroszországból származott, és Fehéroroszországon keresztül került az EU-ba. A sertéspestis halálos veszélyt jelent a disznókra, de más állatfajokra és az emberre nem veszélyes. (Konsiczky Zoltán, MTI)

Kapcsolódó cikkeink