Olcsó és drága irányban polarizálódik a bor bolti eladása

Szerző: trademagazin Dátum: 2007. 03. 08. 00:00

Egyre több bort adnak el a hazai élelmiszer-kiskereskedelem modern bolttípusaiban.

A Nielsen piackutató vállalat adatai
alapján megállapítható, hogy a bor bolti forgalmában mind nagyobb szerepet
játszik a szervezett, azon belül is a modern kereskedelem. Értékben az
eladásokból a vörösbor részesedése nagyobb, míg mennyiségben közel azonos a
vörös és fehér megoszlása.

A változások egyik oka, hogy mind több
boltláncban jelennek meg saját márkás vörösborok, kedvező ár/minőség aránnyal.
Az egy főre jutó fogyasztás ugyanis, bár kisebb éves hullámzásokkal, öt éve
stagnál.

Közel 50 millió liter bort értékesítettek a
400 négyzetméternél nagyobb élelmiszerüzletekben tavaly. Ez 27 százalékkal
haladja meg az előző évi forgalmat. A piacméret tizenkét boltlánc (hipermarket,
szupermarket és hazai tulajdonban lévő lánc) egyesített eladási adatait
tartalmazza.

Itt a növekedés üteme felgyorsult, hiszen
2005-ben a Nielsen még csak 9 százalék pluszt regisztrált, az előző évhez
képest.

Mennyiségben nagyjából egyformán oszlik meg
az elmúlt három év során a fehér és a vörösbor bolti eladása. Előbbire tavaly
49 százalék jutott, utóbbira  48 és 3 a
roséra.

Értékben már különböznek az arányok: Múlt
évben a modern kereskedelemben eladott bor 52 százaléka vörös, 43 fehér, míg 5
rosé.

A közízlés változását jelzi, hogy
vörösbornál a – mennyiségi – ranglistát sokáig a félédes vezette, tavaly
azonban utolérte a száraz; egyformán 43-43 százalékkal részesednek az
eladásokból. Az édes szegmensre 11, míg a félszárazra 3 százalék jutott.

Fehér bornál éppen ellenkező irányú a
trend. Egyre több félédes bort adnak el, és aránya múlt évben elérte a 62
százalékot. Csökkenő tendencia jellemzi a szárazat, amely 29 százaléknál
tartott, félszárazat (4) és édest (5).

Az ízlések mellett módosulnak a
preferenciák a kiszereléseknél is. Habár 0,75 literes palackokban adták el
tavaly a bor többségét (53 százalékát), a tendencia csökkenő. Viszont egyre
keresettebbek a 2 literes palackok, és már 35 százalékos részarányt értek el. A
maradékon az 1 és 5 literes, valamint a többi kiszerelés-méret osztozik.

Ha a fogyasztói árak szerint nézzük a
változásokat, akkor a többi élelmiszer kategóriához hasonló jelenséggel
találkozunk: Polarizálódik a forgalom. A legolcsóbb és a legdrágább szegmens
eladásai emelkedtek az elmúlt két év során. A közbeeső szegmensekben viszont
csökkenést tapasztaltunk. Ez érvényes mind a vörös, mind a fehér borra.

A kereskedelmi márkás borok az átlagosnál
kisebb szerepet játszanak. Amíg az összes élelmiszer kategória forgalmából
átlagosan 18 százalék jutott a láncok saját márkáira, addig alkoholos italoknál
az átlag 13 százalék, bornál pedig még alacsonyabb: tavaly az első félévben
csak 9 százalék.

Figyelemre méltó azonban a növekedési ütem
gyorsulása a kereskedelmi márkáknál. Amíg 2005-ben, az előző évhez képest –
értékben – 6 százalékkal emelkedett a kereskedelmi márkás borok forgalma, addig
tavaly már 21 százalék pluszt regisztrált a Nielsen.  

Főleg a saját márkás vörösborok terjednek;
értékben mért részesedésük 54, a mennyiségi pedig 46 százalékos arányt ért el
tavaly, – a felmért láncokban.

##

Táblázat. A 0,75 literes vörösbor – modern
bolttípusokban mért – kiskereskedelmi forgalmából az árszegmensek részesedése. Százalékban.

Fogyasztói ár:

Ft/0,75 l-es palack

2004 december-

2005 november

2005 december-

2006 november

800 Ft felett

11

13

501-800 Ft

18

16

301-500 Ft

43

39

300 Ft és kevesebb

28

32

Forrás: Nielsen

Táblázat. A 0,75 literes fehér bor – modern
bolttípusokban mért – kiskereskedelmi forgalmából az árszegmensek részesedése.
Százalékban.

Fogyasztói ár:

Ft/0,75 l-es palack

2004 december-

2005 november

2005 december-

2006 november

800 Ft felett

  8

10

501-800 Ft

17

15

301-500 Ft

45

43

300 Ft és kevesebb

30

32

Forrás: Nielsen

 


Kapcsolódó cikkeink