Október 15-én kezdődik a Budapesti Víz Világtalálkozó

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 10. 09. 11:13

Egy hét múlva kezdetét veszi az év legfontosabb diplomáciai eseménye, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019. A Millenárison megrendezésre kerülő háromnapos rendezvényre több mint kétezren jelezték részvételüket több mint 100 országából. A konferencia célja, hogy a világ politikai döntéshozói, a vízügyi szakemberek és a finanszírozási intézmények képviselői együttesen és a legmagasabb szinten foglalkozzanak a globális vízválság megelőzésével és a vízügyi problémák rendezésével. A rendezvényt Magyarország Kormánya szervezi.

Éppen egy hét múlva, október 15-én veszi kezdetét az idei év legfontosabb diplomáciai eseménye, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019 (Budapest Water Summit 2019, BWS 2019). A rendezvényre több mint kétezer szakember és döntéshozó – köztük kormányfő, miniszterek, nemzetközi szervezetek, finanszírozási és tudományos intézmények vezető tisztségviselői – látogat el hazánkba. A résztvevők jelentős része érkezik Délkelet-Ázsiából és Afrikából, azokból a térségekből, ahol már most, napi szinten is szembesülnek a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz okozta problémákkal. A három nap során megvalósuló tíz plenáris szekcióban több mint 80 előadó vesz majd részt, emellett a rendezvény margóján további tizenhat kísérő esemény várja az érdeklődőket a helyszínen.

A konferencia célja, hogy a világ politikai döntéshozói, a vízügyi szakemberek és a finanszírozási intézmények képviselői együttesen és a legmagasabb szinten foglalkozzanak a globális vízválság megelőzésével és a vízügyi problémák megoldásával. A konferenciát a rendezvény fővédnöke, Áder János köztársasági elnök nyitja meg; és szintén felszólal a nyitóünnepségen Samdech Hun Sen, Kambodzsa miniszterelnöke, Liqun Jin, az Ázsiai Infrastrukturális és Beruházási Bank elnöke, Shri Gajendra Singh Shekhawat, India vízügyi minisztere. António Guterres ENSZ főtitkár videóüzeneten keresztül köszönti a vendégeket és az online videóközvetítés nézőit.

„A rendezvény programjában kiemelt figyelmet kap a víz értéke, a vízkészletekre nehezedő nyomás és a tömeges migráció közötti összefüggések, valamint a tudomány és a technológia lehetőségei és szerepvállalása a közelgő vízválság elkerülésében. A nemzetközi találkozó a figyelemfelkeltés mellett cselekvésre is buzdít, ezért a konferencia zárásaként a szervezők a Budapest Felhívás nyolc pontjában fogalmazzák meg javaslataikat a vízzel kapcsolatos kihívások kezelésére” – mondta el Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium az export növeléséért felelős helyettes államtitkára, az eseményt előkészítő Tárcaközi Bizottság elnöke. A rendezvényt október 17-én délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszéde zárja.

Minden érdeklődő számára nyitott vízügyi szakkiállítás 2000 m2-en
A konferencia részeként „Digitális és Természetközeli Fenntartható Megoldások” címmel megrendezett vízipari szakkiállításon (BWS 2019 Expo) 30 kiállító mintegy 2000 m2-en mutathatja be a hazai vízipar innovatív megoldásait. A Millenáris területén megrendezésre kerülő szakkiállítás keretében folyamatos szakmai bemutatókkal és programokkal várják az érdeklődőket, amelyek az esemény második és harmadik napján, október 16-17-én helyszíni regisztrációval bárki számára látogathatók.

További információ az eseményről és a programokról a konferencia weboldalán (www.budapestwatersummit.hu) található.

Kapcsolódó cikkeink