Október 11-től Jótevő Hét – Dumaszínház és Korda koncert várja az adományozókat

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 10. 14. 17:43

A Gyermekétkeztetési Alapítvány 2010-ben harmadik alkalommal szervezi meg egyedülálló kezdeményezését, a Jótevő Hetet. Az eseménysorozat keretében józsefvárosi éttermekben a Gór Nagy Mária Színitanoda növendékei szolgának fel, esténként pedig a Dumaszínház Művészei lépnek fel. Szombaton (október 16-án) pedig Balázs Klári és Korda György tart jótékonysági koncertet. Az éttermek bevételükből az éhező gyermeket támogatják.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány és a Civilek a Palotanegyedért Egyesület 2008 óta szervezi meg a Jótevő hetet. Az eseménysorozat keretében a budapesti VIII. kerületi Palotanegyedben található éttermek (Zappa, Darshan, Fiktív Pub, Apa Cuka és Don Leone) a Jótevő Hét során elfogyasztott ételekből és italokból befolyt összegből az éhező gyermekeket támogatják.

Idén újdonság, hogy a Dumaszínház művészei is fellépnek. Az esténként 21 órakor kezdődő előadásokra a helyszínen, korlátozott számban, lehet előre jegyet váltani, minimum ezer forintos alapítványi támogatással.

Szombaton Korda György és Balázs Klári ad jótékonysági koncertet: a szervezők mindenkit várnak, akik a belépéskor befizetett, ezer forintos alapítványi támogatással nemcsak a gyermekeknek segítenek, de egy igazán hangulatos bulin is szeretnének részt venni.

2010-ben október 11. és 17. között, harmadik alkalommal szervezik meg az eseményt, mely idén országos akcióvá nőtte ki magát. A Jótevő Hét kiemelt napja október 16-a, amit az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete 1979-ben Élelmezési Világnappá nyilvánított. A világnap célja, hogy mozgósítsa a kormányokat és a közvéleményt az emberiség nagy részét sújtó élelmezési gondok orvoslására.

Az Élelmezési Világnap alkalmából, október 16-án, szombaton az országszerte, az akcióhoz csatlakozott éttermek vállalják, hogy bevételük egy részével a Gyermekétkeztetési Alapítványon keresztül, az éhező gyerekeket támogatják.

Kapcsolódó cikkeink