OKSZ: Az árrésstop elérte célját, május végén kivezethető
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a május 8-án nyilvánosságra hozott inflációs adatok megerősítik, hogy az élelmiszerárak csökkenése nyomán az árrésstop elérte eredeti célját, így a hónap végén az intézkedés a tervek szerint megszüntethető – közölte Kozák Tamás főtitkár.

Dr. Kozák Tamás
főtitkár
Országos Kereskedelemi
Szövetség
A szövetség álláspontja szerint az adatok világosan mutatják, hogy a kereskedelem nem hárította át a rá nehezedő nyomást a fogyasztókra. „A piac azonban túlzott elvárásokat támasztott az árrésstop intézkedéssel szemben” – fogalmaz az OKSZ, amely úgy látja, hogy az intézkedés fenntartása legfeljebb átmeneti eredményekkel járhat. Eközben a háttérben egyre nő az árfeszültség, amely bármikor a felszínre törhet.
Kozák Tamás hangsúlyozta: a kereskedelem fontos közvetítő szerepet tölt be a termelők, beszállítók és vásárlók között, ezt azonban az árrésstop hosszú távon ellehetetleníti. A szövetség szerint ideje visszatérni a piaci alapú működéshez.
Az OKSZ továbbra is nyitott a szakmai párbeszédre, és kész együttműködni a kereskedelempolitikai döntéshozókkal abban, hogy olyan szabályozási környezet szülessen, amely elősegíti az ágazat hatékonyabb hozzájárulását a gazdasági növekedéshez.
Kapcsolódó cikkeink
Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatot készít az árréscsökkentés kivezetésére
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további…
Tovább olvasom >Árréscsökkentés a drogériákban: május 19-től több száz terméknél mérséklődnek az árak
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében emlékeztetett: „Mától a…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >További cikkeink
A szépségápolás újonnan felfedezett területe a szájápolás
A szájápolás már évek óta nemcsak egészségügyi kérdés, hanem a…
Tovább olvasom >Újabb 1800 fával zöldít a Henkel és a 10 Millió Fa Alapítvány
Öt éve működik együtt a Henkel Magyarország és a 10…
Tovább olvasom >Több mint 44 ezren próbálkoztak a vegánsággal idén januárban
Hatalmas sikernek tartja az idei Veganuárt szervezője, a Prove. Az idén…
Tovább olvasom >