Odafigyelve a közösségekre és egymásra

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 08. 13. 10:43

A Tesco a 2019/20-as pénzügyi évben is aktív társadalmi szerepvállalási munkát végzett – elsősorban a helyi közösségek támogatására, fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, valamint továbbra is vezető szerepet vállalt az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem terén is. Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte: a nehézségek ellenére a lánc kiemelt figyelmet fordít a helyi közösségekre és munkatársaira.

Tesco logo

TM interjukhoz Mik volt a legfontosabb események a ­tavalyi évben, amelyek befolyásolták az eredményeket?

Pártos Zsolt, Tesco

Pártos Zsolt
ügyvezető igazgató
Tesco-Global Áruházak

– Mi abban hiszünk, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes. És ha ezt a figyelmességet a helyi közösségeknek adjuk, ahol kollégáink és vásárlóink élnek, akkor valódi változásokat érhetünk el, melyekből kollégáink és a minket választó vásárlók is csak profitálni ­tudnak.

A Tesco 2020-ban negyedik alkalommal teszi közzé éves jelentését a működése során keletkező élelmiszer-hulladékról. Emellett olyan civil szervezeteket és közösségi programokat támogatunk, amelyek hozzájárulnak az áruházaink vonzáskörzetében élők, köztük dolgozóink és munkatársaink életminőségének javításához. 2019-ben országosan kiterjesztettük vállalati önkéntes programunkat. Ezzel egy év alatt Magyarországon több mint 100 000, míg közép-európai szinten 250 000 órát is meghaladó plusz segítséget ajánlottunk fel a közösségeknek.

Tesco Angyal alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy támogatni tudjuk a nehéz helyzetben lévő kollégákat. Az indulás óta, a 2019/20-as pénzügyi év lezárásáig 56 kollégának tudtunk anyagi segítséget nyújtani nettó 6,7 millió forint értékben.

Az anyagi támogatás mellett azonban továbbra is fontos a szakmai fejlődés, dolgozóink továbbképzése és fejlesztése is, melyre az elmúlt évben több mint 121 ezer tréningórát fordítottunk.

A sokszínűség és az esélyegyenlőség támogatására irányuló programunk keretein belül több mint 550 megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatunk. Büszkék vagyunk rá, hogy már több ízben is elnyertük a Fogyatékosság-barát Munkahely címet.

Mindemellett fokozott figyelmet szentelünk arra is, hogy segítséget nyújtsunk a női kollégáknak a munkahelyi és családi szerepeiket összeegyeztetni. Tavasszal elindítottuk a Women’s Network fórumot, mely egy újabb platform női munkavállalóinknak a tapasztalatcserére és a jó gyakorlatok megosztására. Ezenkívül a munkatársak fizikai és mentális egészségét szolgáló eseményeket biztosítunk. Családtámogató intézkedéseinkért 2019 decemberében elnyertük a Családbarát Munkahely tanúsító védjegyet is.

TM interjukhoz Milyen változásokat hozott cégüknél a COVID-19 megjelenése?

– Március eleje, a veszélyhelyzet kihirdetése óta a kormány előírásait követve számos intézkedést vezettünk be, hogy a lehető legnagyobb biztonságot nyújthassuk vásárlóinknak, kollégáinknak és szállító partnereinknek, miközben az esetleges fennakadásokat minimalizáljuk. Változtattunk a házhozszállítás folyamatán annak érdekében, hogy az tükrözze a fokozottabb fizikai távolságtartás és higiéniai intézkedések szükségességét. Három nagyváros és körzetük bevonásával májusban növeltük az online rendelési lehetőség lefedettségét, és elindítottuk Tesco Doboz szolgáltatásunkat.

Kiemelt figyelmet fordítunk munkatársainkra, a megfelelő munkakörnyezet biztosítására, és arra, hogy ebben a jelenlegi helyzetben extra támogatást tudjunk nekik nyújtani, legyen szó speciális elismerő bónuszról, igazolt fizetett távollét biztosításáról a veszélyeztetett csoportba tartozó kollégáknak vagy kölcsön tabletek biztosításáról azoknak a kollégáknak, akiknek gyermekeik nem rendelkeztek megfelelő eszközzel a digitális oktatáshoz. 2020 májusában pedig elindítottuk a TescoMoms programot a várandós, GYES-en lévő és munkába visszatérő édesanyák támogatására.

TM interjukhoz Mire fókuszálnak az év további részében?

– A Tesco a nehézségek és kihívások ellenére ebben az időszakban is változatlanul végzi áruházi élelmiszermentő folyamatát a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel közösen. Új boltokat is sikerült bekapcsolni a programba, így már a Tesco-áruházak 90 százaléka adományoz naponta élelmiszert a rászorulóknak. További stratégiai partnereinkkel, így a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel való együttműködés továbbra is fókuszban marad.

A magyar mezőgazdaság támogatása is prioritás a Tesco számára, éppen ezért csatlakoztunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara online Piactér kezdeményezéséhez, ahol kollégáink napi szinten követik az új beszerzési lehetőségeket. (x)

Kapcsolódó cikkeink