Nyugodt táj, vihar előtt

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 06. 01. 15:13

Eredményes, jó évet zárt tavaly a Márkaszövetség és tagsága – hogy aztán annál nagyobb csattanással induljon az idei, kezdve januárban egy üzletlánc gyártói márkákat kéretlenül szerepeltető marketingkampányával, folytatódva az újabb kiskereskedelmi megszorításokat belengető kormányzati elképzelésekkel, majd mindezt „megkoronázva” a márkaiparágat érintő, eddigi talán legsúlyosabb kihívással, az úgynevezett „kettős mérce” vádjával. És ez még csak az első negyedév volt…

Fekete Zoltán
főtitkár
Magyar Márkaszövetség

De 2016-ban még viszonylagos nyugalom uralkodott, harmadik éve töretlenül folytatódott a kiskereskedelem évi 5% körüli növekedése, a piaci szereplők, ha nem is könnyen, de megemésztették a korábbi évek váratlan fejleményeit (vasárnapi zárvatartás, reklámadó, reklámügynökségi bónuszok szabályozása); az EKÁER, az áfacsökkentések pedig kifejezetten támogatták a piac tisztulását, a tisztességes vállalkozások pozícióinak javulását. Alacsony infláció melletti erőteljes növekedést mutatott a vásárlóerő, ennek elsődleges hajtóereje azonban nem a nagyobb hatékonyság, hanem a továbbra is drasztikus munkaerőhiány miatti folyamatos kényszerű béremelés volt.

Ugyanakkor az is tény, hogy a vásárlóerő erősödése nem feltétlenül járt a gyártói márkák általános helyzetének automatikus erősödésével, továbbra is jellemző maradt a promóciós vásárlások túlsúlya, akár a bizalmi és kényelmi kategóriákban is. Stabilan tartják magukat a kereskedelmi márkák, és egyre nehezebb releváns üzenetekkel elérni napjaink szkeptikus, reklámkerülő, de árvadász fogyasztóit. 2016-ban, ha lehet, még inkább észlelhető volt a piac kétarcúsága, sajátos kettősége. A fogyasztók egyrészt továbbra is nagyon árérzékenyek, folyamatosan keresik a legjobb ár-érték arányt, az akciós vásárlási lehetőséget, ugyanakkor erőteljesebbé vált az előző években indult premizálódási trend is; elsősorban a funkcionális, egészségtudatos, gourmet kategóriák vagy pedig a valódi innovációt hordozó márkák váltak kapósabbá. Legtöbb tagvállalatunk alapvetően jó évet zárt, de ahogy sokan fogalmaztak, az előző évekhez képest tavaly sokkal keményebben kellett megdolgozni néha ugyanazokért a számokért, eredményekért.

Tavaly nem változott a Márkaszövetség tagsága, 60 tagvállalatunk volt, 4-5 lehetséges új belépővel történt kapcsolatfelvétel. A szövetség új alelnökének dr. Fábián Ágnest (Henkel) választottuk meg; a teljes tisztújításra az idei közgyűlésen került sor.

A sokéves korrekt, de informális kooperáció után tavaly hivatalos stratégiai együttműködési megállapodást kötöttünk a Gazdasági Versenyhivatallal, a hazai versenykultúra fejlesztése céljából. Minden releváns és elérhető jogszabálytervezetet igyekeztünk monitorozni, véleményezni, és szükség esetén alakítani is. Újabb személyes kapcsolatokat építettünk ki a meghatározó kormányzati intézménynél, folyamatosan propagáltuk tagságunk gazdasági súlyát és társadalmi szerepvállalását, a 18 éves a Márkaszövetség és az Erős márkák, erős Magyarország kiadványainkon keresztül (főbb üzenetek: 1800 Mrd Ft forgalom, 452 Mrd Ft adóbefizetés, 23 000 közvetlen alkalmazott, 470 Mrd Ft beszerzés 29 000 hazai kkv.-beszállítótól). 2016-ban újabb ügyekben kezdeményeztünk párbeszédet az illetékes minisztériumokkal, téma volt a környezetvédelmi termékdíj kiterjesztése, a szeszes italokat sújtó NETA, vagy éppen az automatapiac újraszabályozása.

Dr. Fábián Ágnes és Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára 2016 áprilisában együttműködési megállapodást írt alá

A Márkaszövetség tavaly is részt vett az igazságügyi miniszter elnökölte Hamisítás Ellenes Nemzeti Testület munkájában, negyedik éve szponzorálta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Központja éves fogyasztóvédelmi konferenciáját. Támogattuk a GVH Versenykultúra Központjának versenypártoló aktivitásait, az I. Magyar Versenyjogi Fórumon a GVH vezetőivel közös panelben ismertettük megfelelési programunkat. Az általunk még 1997-ben létrehozott Önszabályozó Reklámtestületben és 2000-ben létrehozott ECR Hungary szervezetben megerősítettük a Márkaszövetség pozícióit, új alelnök és új főtitkár biztosításával. A Trade magazin Business Days konferenciáján pedig immár ötödik alkalommal szerveztünk vezérigazgatói panelt a márkák gazdasági és társadalmi értékteremtésének témájában. //

Kapcsolódó cikkeink