Nyitott, de szkeptikus a biogazdálkodás iránt a hazai agrártársadalom egy kutatás szerint

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2022. 04. 20. 09:25

A gazdák csak 12 százalékának van elvi kifogása a biogazdálkodás, mint művelési forma ellen, ugyanakkor sokaknál további feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy elkötelezzék magukat ebben az irányban – közölte a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft., gazdák és agrárszakértők körében végzett friss felmérése alapján.

 

Nyitott a gazdálkodók legnagyobb része a biogazdálkodás iránt, de több információra lenne szükségük

A biogazdálkodást ellenőrző és tanúsító szervezet kedden az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elemzést az tette időszerűvé, hogy a kormány új pályázatot hirdetett meg az Európai Unió terveivel összhangban, amely szerint 2030-ig 25 százalékra kell emelni az ökológiailag művelt területek arányát. Ez nagy kihívás, de egyben lehetőség is az agrárium számára, mert jelenleg 6,5-7,0 százalékos ez az arány.

A közlemény idézi Roszík Pétert, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki szerint a 25 százalékos cél nem elérhetetlen, mivel az ökológiai gazdálkodást az Európai Unió és a magyar kormány is támogatja, és a célok mellé megfelelő forrásokat, magas szakmai színvonalú programokat is rendelnek.

Szerinte az agrárium informatikai, automatizálási forradalma alapvetően változtatja meg Európa és Magyarország mezőgazdaságát, a gépesítés elterjedése óta ez lesz a legnagyobb fordulat, és végre fenntartható irányba.

A 200 fős kutatás egyebek között a hazai termelők és mezőgazdaságban dolgozó szakemberek, tanácsadók ökogazdálkodással kapcsolatos attitűdjét vizsgálta.

A felmérésben 88 százalék volt az elvben, és 58 százalék a gyakorlatilag is nyitott válaszadók aránya a biogazdálkodásra, ami alátámasztja, hogy az agrártársadalom szemléletben megérett a biogazdálkodás széles körű, gyors terjedésére. Ugyanakkor sok esetben élnek hamis sztereotípiák a biogazdálkodásról, a félelmek egy része az elégtelen tájékozottságra vezethető vissza – írták.

Az összefoglaló szerint az elv és a gyakorlat közötti különbséget jól szemlélteti, hogy csak a válaszadók 12 százaléka zárkózott el kategorikusan attól, hogy a biogazdálkodást másnak ajánlja, ugyanakkor a saját átállásával kapcsolatban már 35 százalék mondott nemet. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink