Nyaralásra készülnek a britek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2021. 01. 20. 10:43

A brit utazni vágyókat elérte az optimizmus, legalábbis az utazási irodák adatai szerint. Jóllehet még igen sok bizonytalanság övezi a járvány miatti utazási korlátozásokat a következő hónapokra, a szigetország lakói közül egyre többen kezdenek el szálláshelyeket foglalni – írja a The Guardian nyomán a mel.hu.

Az Abta nevű utazási szervezet közlése szerint ráadásul az 50 évnél idősebbek az átlagosnál nagyobb számban vannak jelen a foglalók körében – vagyis nem csak a fiatalok lelkesek a lehetséges utazásokkal kapcsolatban.

Ezt erősítette meg a Saga nevű vállalat is, amely kifejezetten az 50 évnél idősebb korcsoportot célozza meg az utazási ajánlataival. A cég közölte, az idei év első két hetében 16 százalékkal nőtt a weboldaluk forgalma, december első két hetéhez képest. A cégen keresztüli értékesítések száma pedig egyenesen a duplájára emelkedett december első két hetéhez viszonyítva.

Az is látszik továbbá, hogy az utazni vágyók hosszabb távban is gondolkodnak. A Saga oldalán már 2022 elejére is érdeklődnek a lehetséges időpontok iránt. Egy másik utazási cég, a Skycanner közlése szerint náluk jelenleg 2021 júliusa a legkeresettebb hónap, vagyis a britek közül sokan idén nyáron már terveznek nyaralást. Más cégeknél viszont szeptember és október a népszerűbb, ami arra utal, hogy sokan inkább azzal számolnak, hogy őszre már feloldják az utazási korlátozásokat.

Ráadásul az adatok szerint a britek igyekeznek is valamennyire bepótolni a tavaly elmaradt szabadságokat: az elmúlt időszakban ugyanis egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a 10-14 éjszakás, vagyis az átlagosnál hosszabb, utazások iránt.

Végül az is a növekvő optimizmust támasztja alá, hogy az EasyJet nemrég közölte, az idén nyárra vonatkozó foglalásaik 250 százalékkal nőttek a tavalyi évhez viszonyítva. A cég kiemelte, a foglalások alapján jelenleg május számít a legnépszerűbb hónapnak. (mel.hu)

 

Kapcsolódó cikkeink