Nyereséges évet zárt a Kométa

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 03. 07. 11:09

A Kométa 99' Zrt. az előző évinél 5 milliárddal több, mintegy 30 milliárd forint árbevételt ért el tavaly, és az évek óta tartó veszteséges működést követően több százmillió forint nyeresége volt – mondta a cég gazdasági igazgatója az MTI érdeklődésére.

marhahus

Prohászka Balázs magyarázata szerint Magyarország egyik meghatározó húsipari cége annak köszönhetően volt sikeres 2015-ben, hogy beérett a korábbi években megvalósított beruházások eredménye.

Nagymértékben növelni tudtuk hatékonyságunkat, a kibocsátás volumene mellett a termékfejlesztés is meghozta a várt eredményt: folyamatosan újabb és egészségesebb termékekkel jelentünk és jelenünk meg a piacon – jegyezte meg.

Közölte, hogy a nyereséget a további növekedéshez szükséges forgóeszköz-szükséglet kielégítésére, termékfejlesztésre, kapacitásnövelésre fordítják.

Ismertette, hogy a cég tavaly a 2014. évinél 37 százalékkal több, 50 ezer tonna árut értékesített, amelynek negyede volt feldolgozott húskészítmény. A védőgázzal csomagolt nyers húsok értékesítése több mint 60 százalékkal növekedett. Az export 42 százalékkal nőtt, a kivitelből a teljes bevétel 37 százaléka származott. A cég legnagyobb exportpiaca Olaszország, de termékei eljutnak a környező országokba, valamint Németországba, Hollandiába, Japánba és Szingapúrba is.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a belföldi értékesítésben a Kométa márkás készítmények aránya 2015-ben elérte a 72 százalékot.

A társaságnál 2015 végén 723-an dolgoztak, a létszám a forgalom növekedésével folyamatosan nőtt, 2014-ben 80, tavaly 63 embert vettek fel. A cég a saját dolgozóin kívül 74 embert kölcsönzött munkaerőként foglalkoztat, s a további bővüléshez keres a húsiparban már gyakorlott, továbbá ott dolgozni akaró munkavállalókat – mondta a gazdasági igazgató.

Prohászka Balázs utalt rá, hogy a Kométa 2015. előtt éveken át veszteséges volt, eredményei a gazdasági válság kezdete óta romlottak. A céget a tulajdonosok pótbefizetéssel és tőkeemeléssel többször segítették, emellett sor került a technológia teljes megújítására, a hatékonyság növelésére, termékfejlesztésre is.

A Kométa eredetileg két húsiparos olasz család tulajdonában volt, Kaposvár önkormányzata azonban 2013 áprilisában 38 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben 5 évre egy 2 milliárd forint tőkeemelési célú befektetésről szóló szerződéssel. Az olasz tulajdonosok ezt 1 milliárd forintos tőkeemeléssel növelték.

Az önkormányzat a lépésről a dolgozók és a beszállítók, azaz 900 család megélhetésének biztonságát védve határozott, 7 százalékos hozamgaranciát, valamint 75 százalékos döntési kompetenciát kért.

Prohászka Balázs a Kométa idei terveiről szólva azt közölte: szeretnék a céget növekedési pályán tartani. A tavalyinál mérsékeltebben növekvő árbevételre, és a tavalyihoz hasonló, vagy azt meghaladó nyereségre számítanak.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere a város költségvetésének januári elfogadásakor és a közelmúltban tartott évértékelőjében is örömének adott hangot, hogy a Kométa sikeresen működik és a tavalyi nyereségének köszönhetően jelentős összegű iparűzési adót és hozamot fizet Kaposvárnak. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink