Növekvő kínai turizmus Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 03. 00:02

Magyarország először szerepelt a Best of Tourism című kínai szaklap összeállításában, amely a kínai turisták 50 legkedveltebb célországát foglalja magába – közölte a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) hírlevelében.

A szaklap tavaly decemberi számában megjelent táblázat szerint a Kína által jóváhagyott célország státusszal (ADS) rendelkező 139 ország közül a 47. helyen szerepelt Magyarország.
A rangsorban Magyarországot Csehország követi és Izrael előzi meg. A rangsort sorrendben Japán, Hongkong és a Maldív-szigetek nyitják, míg az 50-ik helyen Nepál áll.
Magyarországon a kínai beutazó turizmus az utóbbi 5 évben – a válság ideje alatt is – folyamatosan nőtt, évente átlagosan 10-12 százalékkal.
A KSH előzetes adatai szerint 2009 január-decemberében 38.400 kínai vendég 70.800 vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken. Ennek alapján a kínai vendégek 18 százalékkal többen érkeztek Magyarországra, az általuk itt töltött vendégéjszakák száma pedig 12,4 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Kapcsolódó cikkeink