Nőtt a magyar gazdaság az előző negyedévhez képest

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 05. 15. 12:35

Kedvezőnek, a vártnál több elemző jobbnak is nevezte a Központi Statisztikai Hivatal által szerdán közzétett, növekedést mutató első negyedévi GDP-adatot, az MTI által megkérdezett elemzők részben pozitív folytatást jeleznek előre, a gazdasági tárca szerint a gazdaság teljesítményének további erősödése várható.

A KSH tájékoztatása szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a múlt év negyedik negyedévéhez képest a szezonális és naptárhatásoktól tisztított adatok szerint, az előző év hasonló időszakához képest 0,9 százalékkal, a naptárhatással kiigazított adat szerint 0,3 százalékkal csökkent. Az elemzők átlagosan 1,3 százalékos éves visszaesést és 0,1 százalékos negyedéves növekedést vártak a felülvizsgált negyedik negyedévi 1,7 százalékos éves és 0,4 százalékos negyedéves csökkenés után.

Keszeg Ádám, a Raiffeisen Bank elemzője meglepőnek nevezte a szerdán ismertetett adatokat. Úgy fogalmazott: nagyságrendekkel jobb a kép, mint amit egyéb első negyedévi adatok sugalltak volna.

Kifejtette: az első negyedévi külkereskedelmi vagy ipari adatok ugyan nem lettek rosszak, és jobbak voltak a tavalyinál, de a GDP-ben tapasztalt erőteljes első negyedévi felpattanásra nem sok adat utalt.

Keszeg Ádám szerint érdekes az is, hogy a tavalyi negyedik negyedévi adatokat is felfelé módosította a KSH. “Nagy visszaesést láttunk eddig, és ezt jócskán finomították” – mondta.

Az elemző szerint az első negyedévi GDP-adat hatására módosulhatnak az idei évre vonatkozó előrejelzések, bár a változtatásokkal meg kell várni a részletes, szektorális adatokat.

A Raiffeisen Bank szakértője szerint a mezőgazdaság és az építőipar kedvező teljesítménye elsősorban azzal magyarázható, hogy az elmúlt időszakban ezek az ágazatok jelentős mértékben visszaestek. “Várható volt, hogy megáll a csökkenés, és ezek az ágazatok hozzáadnak a növekedéshez” – tette hozzá.

Kondrát Zsolt, az MKB elemzője szerint saját várakozásainak nagyjából megfeleltek a KSH által közölt adatok. Elmondta, várható volt, hogy jobbak lesznek az első negyedévi adatok, hiszen világszerte nagyon rossz volt a negyedik negyedév. “Lehetett várni a visszacsapást az első negyedévben” – mondta. Az elemző szerint a nagyon gyors korrekció után nem biztos, hogy ilyen ütemben folytatódik a javulás.

Kondrát Zsolt, aki az idei év egészére továbbra is 0,1 százalékos GDP-visszaesést vár, elmondta: az első negyedévi visszapattanás után a második negyedévben talán negatív lesz a negyedéves viszonyítású GDP-adat, de az év hátralevő részében stagnálás közeli, enyhe növekedés várható.

Hangsúlyozta: az európai adatok sem adnak túl sok okot arra, hogy felfelé módosítsa prognózisát.

Az elemző kiemelte azt is, hogy a KSH korrigálta az előző negyedévek negyedéves adatait. A negyedik negyedévi “nagy beesés már nem is olyan nagy beesés” – fogalmazott.

Németh Dávid, a K&H elemzője szerint kissé kedvezőbb lett az első negyedévi GDP-adat, mint amire számítani lehetett. Önmagában nem meglepetés, hogy pozitív lett a negyedéves szám – mondta -, hiszen a kiskereskedelem kezdett már magára találni, és a mezőgazdaság fellendülésére is lehetett számítani.

Az elemző szerint pozitív fejlemény ugyanakkor, hogy ilyen mértékű a növekedés, bár hangsúlyozta, hogy meg kell várni a részletes GDP-adatokat a következtetések levonásához.

Németh Dávid szerint az adatok alapján a külkereskedelem nem volt olyan erős az első negyedévben, de több belső komponens lehetett, vagy a vállalkozások készleteket is feltölthettek.

Az elemző szerint valamelyest kedvező az építőipar pozitív hozzájárulása a GDP-adathoz. Az idén beindultak az állami beruházások, így az ágazat szempontjából nem lenne jó hír, ha le kellene állítani ezeket az építkezéseket – tette hozzá.

Az idegenforgalom bővülése annak is betudható – mondta Németh Dávid -, hogy Budapest és Magyarország egyre vonzóbb a külföldiek számára, egyebek között az alacsonyabb árszínvonal és a számukra kedvező forintárfolyam miatt. A magyarok pedig a gyengébb forint miatt sokkal kevesebbet mennek külföldre – tette hozzá.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a várakozásoknál jóval kedvezőbb volt az első negyedévi GDP-adat. “Az ipari termelés kedvező első negyedéves teljesítménye, a kiskereskedelmi forgalom stabilizálódása, valamint az építőipar tavalyinál kedvezőbb teljesítménye előrevetítették, hogy a technikai recessziónak vége lehet, miközben az éves szintű visszaesés mértéke is markánsan enyhül” – fogalmazott.

Az elemző a következő negyedévekben további növekedésre számít, amit támogathat az infláció visszaesése miatt érezhetően növekvő reálbérek hatására fokozatosan élénkülő fogyasztás, az autóipari kapacitások fokozatos felfutása, az EU által támogatott beruházások, valamint a kedvezőbb mezőgazdasági kilátások.

Suppan Gergely szerint az alacsony tavalyi bázisok miatt a következő negyedévben már éves alapon is növekedésre lehet számítani. A kedvező adatok hatására javulhatnak az idei növekedéssel kapcsolatos előrejelzések – tette hozzá.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében hangsúlyozta: technikai értelemben megszűnt a recesszió Magyarországon. “A számok a kormány korábbi számításait igazolták, amely szerint lassabb növekedés várható az első félévben, míg az év második részében javulhat a teljesítmény”.

A gazdasági tárca szerint az előzetes GDP-adatok, a nemrég publikált pozitív beszerzésimenedzser-index adatok és a javuló fogyasztói bizalmi mutatók alapján a gazdaság teljesítményének további erősödése várható. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink