Nőtt a fürdők forgalma az év első felében

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 08. 29. 10:25

Nőtt a fürdők forgalma az idei első fél évben a tavalyi azonos időszakhoz képest – mondta a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című közös műsorblokkjában.

Balogh Zoltán hozzátette: a fürdőágazat javulása nagymértékben hozzátett a magyar turizmus jó teljesítményéhez.
A fürdőágazat a belföldi turizmus motorja, hiszen a vendégéjszakák 70 százalék fölötti részét fürdővárosokban foglalják le – jegyezte meg.
Elmondta: a strandok kedveltsége és elhelyezkedése között komoly összefüggés van, az adatok szerint a keleti országrészben jóval nagyobb volt a növekedés aránya, mint a nyugati területeken. Az adatok alapján az is megállapítható, hogy a kisebb fürdők növekedési üteme elmarad a nagyobb fürdőkétől – fűzte hozzá.
A növekedés mértékére az időjárási változások is nagyban kihatnak: a júniusi jó idő nagy látogatottságot hozott, míg a júliusi csapadékosabb időben kevesebben döntöttek a fürdők mellett – mondta Balogh Zoltán. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink