Nielsen: továbbra is piacvezető a Tesco az élelmiszer-kiskereskedelemben

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 06. 14. 12:20

Szintén hagyományosan a negyedik helyet foglalja el a Spar, ezúttal 421,2 milliárd, az ötödiket pedig a Reál 370 milliárd forint éves forgalommal.

Újra a Tesco áll a legnagyobb forgalmú élelmiszer-kiskereskedelmi láncok toplistájának élén, 2012-ben elért 709 milliárd forintos forgalmával. Utána, ahogyan évek óta, magyar tulajdonban lévő két lánc következik; a CBA 578,5, a Coop pedig 530 milliárd forint bevételt ért el tavaly. Többek között ezt tartalmazza a toplista, amit a vállalatok saját közlése, illetve becslés alapján állított össze a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat.
Szintén hagyományosan a negyedik helyet foglalja el a Spar, ezúttal 421,2 milliárd, az ötödiket pedig a Reál 370 milliárd forint éves forgalommal.

– Ha a listán szereplő, egész évben működött láncok sorrendje a tavalyihoz képest nem is változott, azért némileg átrendeződött a piac – mutat rá Szalókyné Tóth Judit, a Nielsen ügyvezető igazgatója. – Hiszen mind a hipermarketek, mind a szupermarketek és diszkontok mezőnyéből eltűnt egy-egy lánc. Már nem szerepel a rangsorban a Cora, amelynek korábbi hét egységét megvette az Auchan, és ezzel áruházainak számát tizenkettőről tizenkilencre növelte. A Match és a Profi üzleteinek zöme pedig fokozatosan került a CBA vagy a Coop tulajdonába. Mindezek következtében tizenegyre csökkent az élelmiszert, háztartási vegyiárut, valamint kozmetikumot árusító nagy üzletláncok száma, és ezáltal erősödött a koncentráció.

Felhívja a figyelmet a Nielsen igazgatója arra, hogy amíg a toplista első öt helyezettje többféle üzlettípust működtet, addig az utánuk következők csak egy-egy csatornában érdekeltek.

Az élboly ötösfogata mögött a sorrend: Lidl, Auchan, Penny Market, Aldi, Drogerie Markt és Rossmann. Év közben a Match és a Profi hálózata tulajdonost is, nevet is változtatott.

Magyarországon tavaly a napi fogyasztási cikkek fogyasztói árának átlagos emelkedését meghaladó mértékben nőtt a Lidl, Aldi, Auchan, Penny Market és Spar bevétele, az előző évhez viszonyítva.

Táblázat. Az élelmiszert, háztartási vegyiárut, valamint kozmetikumot egész évben árusító kiskereskedelmi vállalatok forgalom szerinti rangsora 2012-ben. Milliárd forintban.

Sor-

szám

Boltlánc Forgalom
1. Tesco 709,0
2. CBA 578,5
3. Coop 530,0
4. Spar 421,2
5. Reál 370,0
6. Lidl 291,0
7. Auchan 258,0
8. Penny Market 187,8
9. Aldi 85,0
10. dm Drogerie Markt 66,0
11. Rossmann 43,6
12. Match 32,6
13. Profi 25,7

Megjegyzés: A Tesco forgalma 2012. március-2013. februárra vonatkozik.
Forrás: A vállalatok saját közlése. A Nielsen becsülte az Aldi, Lidl, Match, Penny Market és Profi forgalmi adatát.

Kapcsolódó cikkeink