Nielsen: több mint háromnegyedmillióan követték hajnalban az olimpiai közvetítéseket tévén

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 08. 11:27

Minden éjjel 2 és 4 óra között 790 ezer tizenöt éves és idősebb magyar látott legalább húsz percnyi tévéközvetítést. Az aranyérmes magyarok sportágai közül leghosszabb ideig úszást néztek, majd vívás és kajak-kenu következik. A labdarúgó Európa-bajnokság mind a négy magyar meccs élő közvetítéséből 606 ezren néztek meg legalább egy félidőt. Többek között ezt tárta fel a a Nielsen Közönségmérés Kft. a tizenöt éves és idősebb tévés háztartásban élő személyek körében. Az adatok az élő és időeltolásos otthoni tévézésre vonatkoznak.

olimpia

Augusztus 6-21. között a sport tematikájú műsorok az összes sugárzási idő 8,2 százalékát tették ki; 22 százalékkal többet, mint a tavalyi hasonló, de olimpia-mentes időszakban. A 15 évesek és idősebbek pedig tévénézési idejük 17,6 százalékát fordították sportműsorokra, míg tavaly csak 4,9 százalékát.

Akik nézték az úszóversenyeket, átlag 2 óra 8 percen át követték az eseményeket. Vívás esetében 1 óra 45 perc jutott egy nézőre, kajak-kenunál pedig 1 óra 32 perc.

Az olimpia közvetítéseire 5,2 millióan figyeltek oda legalább egy percig. Úszásra 3 millió 54 ezren fordítottak legalább egy percet, vívásra 2 millió 964 ezren, kajak-kenura pedig 2 millió 953 ezren.

Rekord nézőszámokat főműsoridőben regisztráltak. A legnagyobbat augusztus 15-én 21 óra 42 perckor, amikor a magyar-ausztrál női vízilabda mérkőzésen ötméteresekkel döntötték el a továbbjutást. „Ezüstérmes” az augusztus 6-i 20 óra 5 perces időpont, Hosszú Katinka 400 méter vegyes előfutamánál. Utána pedig augusztus 7-én 20 óra 4 perc következik; akikor a 4×100 méteres férfi gyorsváltó előfutamában a magyarok országos csúcsot értek el.

Ami a hajnali tévénézőket illeti, közöttük népességbeli arányukhoz képest felülreprezentáltak a Budapesten vagy kisebb vidéki városban lakók, egy-két személyes háztartásban élők, legalább középiskolát végzettek, menedzserek, egyéni vállalkozók és szellemi munkát végzők, valamint a 35 évesnél idősebbek.

Az egy hónapos labdarúgó Európa-bajnokság meccseiből legalább egy percet 6,25 millióan láttak a 15 éves és idősebb korosztályból. Mind a négy magyar mérkőzés élő közvetítéséből 1 millióan láttak legalább 1 percet.

Az EB ötvenegy élő közvetítéséből egy magyar meccset átlag 80 percig, míg egy nem magyar vonatkozásút átlagosan 55 percig kísértek figyelemmel a hazai képernyőkön. A portugál-francia döntő alatt pedig – még a hosszabbítás ellenére is – egy nézőre átlag 106 perc jutott.

Idén június 10. és július 10. között a sport tematikájú műsorok a magyarországi csatornák sugárzási idejének 6,3 százalékát tették ki. Szemben a tavalyi hasonló időszak 4,2 százalékos arányával. A nézők pedig tévézésre szánt idejük 16 százalékát fordították sportműsorokra; több mint ötször annyit, mint egy évvel korábban.

Figyelmet érdemel, hogy az EB nyolcvannégy élő és ismételt mérkőzéseinek műsorkörnyezetében a hazai csatornák összesen közel 34 órányi időtartamban 5 594 reklámot sugároztak. Közülük a legtöbb, 726 darab szeszes italt népszerűsített, abból 666 db sört. Utána a gyógyhatású készítmények következnek 449, majd az autók 339 reklámmal. Az EB legnézettebb reklámfilmje a magyar-belga meccs szünetében került képernyőre. (Nielsen)

:

Kapcsolódó cikkeink