NGM: erős évkezdet az idegenforgalomban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 12. 10:32

A nemzetközi kereslet jelentős bővülése és az ugyancsak kiegyensúlyozottan növekvő belföldi turizmus együttes teljesítménye erős évkezdetet eredményezett az ágazatban – hangsúlyozta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői közleményében, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva.

Eger

A külföldiek 12,7, a belföldi turisták 10,6 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el februárban a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. A vendégéjszakák száma ezzel 11,6 százalékkal nőtt – jelentette hétfőn a KSH.

A tárca szerint az elmúlt év végének hullámzóan alakuló beutazó forgalma után különösen biztató, hogy a tíz legjelentősebb küldő piac mindegyikéből – Németországot is beleértve – jelentősen bővült a forgalom, ráadásul az orosz piac is növekedésnek indult.

A belföldi vendégforgalom a kilenc turisztikai régióból nyolcban nőtt februárban a tavalyi év azonos időszakához képest, ötben kétszámjegyű bővülést ért el, a Balaton forgalma például a tavalyi negyedével bővült – emelte ki az NGM.

A belföldi vendégektől származó szállásdíj-bevétel növekedésében továbbra is nagy szerepe van a SZÉP kártyának. A kereskedelmi szálláshelyi SZÉP kártya felhasználás februárban megközelítette az 1 milliárd forintot, ami a tavalyi költést 22 százalékkal haladja meg – hangsúlyozta a tárca.
A közlemény szerint optimizmusra ad okot, hogy az év első két hónapjában 20 százalék feletti mértékben nőtt a SZÉP kártyákra feltöltött összeg is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink