NGM: az online kasszák bevezetése nyomán fehéredett a kiskereskedelmi forgalom

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 05. 11:16

Az online kasszák bevezetésének hatása tavaly szeptemberben még csak mérsékelten volt érezhető, az idén már ennek is köszönhetően fehéredett a forgalom, tisztult a gazdaság – kommentálta Marczinkó Zoltán István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön a KSH legfrissebb kiskereskedelmi adatait.

penztargep-jo

A kiskereskedelmi forgalom volumene a KSH adatai szerint éves szinten 5,1 százalékkal nőtt szeptemberben az augusztusi 4,6 százalékos emelkedés után, az év első kilenc hónapjában pedig 5,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.

A helyettes államtitkár kifejtette: többen dolgoznak és többen fogyasztanak, ami egymást erősíti, a fizetések folyamatosan emelkednek, nőtt az emberek jövőbe vetett bizalma. Ötszázezerrel dolgoznak többen, mint 2010-ben – emelte ki Marczinkó Zoltán István.

Kitért arra is, bíznak abban, hogy az év hátralévő időszakában tovább növekszik a kiskereskedelmi forgalom dinamikája.

Annak felvetésére, hogy a kereskedelemben működő multik között bérverseny kezdődött, kifejtette: hasznosnak tartja, ha verseny indul a munkaerőért, ha a kereskedelmi szakemberek olyan helyen tudnak dolgozni, ahol megbecsülik a munkájukat. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink