NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévben, mint tavaly – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
A szaktárca kifejtette: a reálbérek 1,5 éve tartó dinamikus növekedésének köszönhetően a családok bizalma fokozatosan erősödik. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmust és a gazdaságot erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül. A kártyabirtokosok összesen mintegy 96,7 milliárd forintot használtak fel március végéig, a költések jelentősen, közel 12 százalékkal nőttek tavalyhoz képest.
Márciusban a SZÉP-kártya felhasználás összértéke közel 5 százalékkal múlta felül a 2024 márciusit. A kártyabirtokosok a legtöbbet a Balatonnál költöttek a szálláshelyeken SZÉP-kártyákról, ahol ez az összeg a márciusi belföldi szálláshelyi költések 12 százalékát tette ki.
A SZÉP-kártya a 2024-es rekordévet követően idén is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján 2025. január-március között a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke meghaladta a 105,1 milliárd forintot, a kártyabirtokosok pedig összesen mintegy 96,7 milliárd forintot használtak fel március végéig kártyáikról, így a SZÉP-kártyás költések jelentősen, 11,9 százalékkal nőttek 2024 azonos időszakához képest.
2025 márciusában a SZÉP-kártya-feltöltések összértéke meghaladta az 51,8 milliárd forintot, a kártyabirtokosok összesen közel 37 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, így a SZÉP-kártyás fizetések 4,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A legtöbbet a Balatonnál költöttek a szálláshelyeken SZÉP-kártyákról, ahol ez az összeg a márciusi belföldi szálláshelyi költések 12 százalékát tette ki.
A szálláshelyek Gyula és térsége turisztikai térségben köszönhették bevételeiket a legnagyobb arányban a SZÉP-kártyának, itt a belföldi vendégektől származó szálláshelyi bevételek 15 százalékát tették ki a SZÉP-kártyás költések. Mindez jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy idén márciusban a szálláshelyek országszerte 6,2 százalékkal több bevételt könyvelhettek el, mint tavaly ilyenkor.
A kormány a SZÉP-kártyával kiemelten támogatja a magyar családok gondtalan pihenését, akik egyre szélesebb körben tudják felhasználni kártyáikat. Az elfogadóhelyek száma idén márciusban meghaladta a 154 ezret, ami 7 százalékos növekedést jelent 2024 harmadik hónapjához képest.
A kormány azon dolgozik, hogy a SZÉP-kártya ne csak fizikai formában, hanem digitálisan is elérhető legyen a családok számára, ezáltal is megkönnyítve a kedvezményes béren kívüli juttatás felhasználását.
Kapcsolódó cikkeink
A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése
A vállalkozások növekedéséhez elengedhetetlen a hitelállományuk bővülése – hangsúlyozta Lukács…
Tovább olvasom >Nagy potenciál rejlik a konferenciaturizmusban
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a konferenciaturizmusban hosszú távú növekedési potenciál…
Tovább olvasom >Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: közel negyedével csökkent az érintett drogériai termékek ára
Közel negyedével csökkent az érintett drogériai termékek ára – közölte…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatot készít az árréscsökkentés kivezetésére
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >