NGM: a SZÉP-kártya a teljes turisztikai szektor támogatására szolgál

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 10. 28. 11:59

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) kereteinek kialakításakor a minél szélesebb körű felhasználhatóságot, a piaci elterjedését és a teljes turisztikai szektor támogatását kell szem előtt tartani.

A szaktárca a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerdai állásfoglalására reagálva azt írta: a kártya „zsebeinek” keretösszegét az szja törvény módosítása fogja szabályozni. Jelenleg még zajlik az adótörvény vitája, így a juttatással kapcsolatban még nincs döntés – teszik hozzá.

Az NGM azt írta, az egyes keretek feltöltésének módját, illetve az egyes számlákról vásárolható szolgáltatások körét a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítása fogja szabályozni, amelynek kidolgozása folyamatban van.

Az MSZÉSZ szerdán azt írta: a SZÉP-kártya kereteit módosító javaslatok miatt 25 százalékkal csökkenhet a kizárólag kereskedelmi szálláshelyi igénybevételre jogosító felső keret, ezért a szövetség más megoldást javasol a kártya bővítésére.

Az NGM elképzelései szerint a kártya mögött 2012-től három, egymástól elkülönülő számla áll majd: az első „zsebből” szálláshely szolgáltatásért, a másodikból meleg étkezésért, a harmadikból pedig egyéb, a turizmussal, egészségmegőrzéssel, szabadidő eltöltéssel kapcsolatos szolgáltatásért lehet majd fizetni. A tervezett multifunkciós SZÉP-kártyával elkölthető összeg 450 ezer forintra emelkedik: a szálláshely szolgáltatásra maximum 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forint lesz az éves keret. Ezzel párhuzamosan a sokat kifogásolt kötelező szálláshely igénybevétel megszűnik.

A szállodaszövetség emlékeztetett, hogy eddig a kizárólag kereskedelmi szálláshelyi igénybevételre jogosító felső keret 300.000 forint volt.

A szövetség állásfoglalásában azt javasolta, a SZÉP-kártya bővítésének szándéka úgy változzon meg, hogy a jogalkotók elképzelése ne konkrét alszámla keretek megállapításával valósuljon meg, hanem a kártyára feltöltött keretösszeg fele legyen fordítható szálláshely-szolgáltatásra, harmada meleg étkeztetésre és hatoda pedig egészségmegőrzésre. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink