NGM: 56 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelem

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 25. 11:28

A kiskereskedelem már 56 hónapja folyamatosan növekedési pályán halad, és a következő időszakban is hasonlóra lehet számítani – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataira reagálva.

A KSH keddi közlése szerint februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét.
A helyettes államtitkár hozzátette: a kiskereskedelemben jelentkező eredmények többek között a kormány és a szociális partnerek között 2016. novemberében megkötött hatéves bérmegállapodásnak köszönhetőek, hiszen ezáltal a minimálbér és a garantált szakmunkás bérminimum 2018-ban is emelkedett, az egyes háztartások jövedelme is folyamatosan nő.
Az NGM MTI-hez eljutatott közleménye szerint a kiskereskedelmi forgalom bővülését Magyarországon az áfacsökkentések mellett a hatéves bérmegállapodás eredményeként megvalósuló reálbér-emelkedés és a növekvő foglalkoztatás is támogatja. A magyar kiskereskedelmi forgalom 2010. januárjához képest 27,6 százalékkal nőtt, azaz meghaladta az Európai Unió 10,9 százalékos átlagát.
A kormány gazdaságpolitikájának következtében a következő időszakban is folytatódhat az ágazat erősödése – olvasható a tárca közleményében. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink