Ismét újdonságok a MARS-tól

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 06. 10:28

A februári Sirha Budapest kiállításon a MARS Magyarország is bemutatta újdonságait a Trade magazin Future Store standján. Az itt szerzett tapasztalatokat, újdonságokat, valamint a kiskereskedelmet is átalakító változásokat összegeztük.

A MARS mind az édesség, mind pedig az állateledel kategóriában meghatározó szerepet tölt be, utóbbiban piacvezető pozícióban van. Emellett pedig egyre nagyobb hangsúly kerül az élelmiszer kategóriára is, hiszen az idei évben egy valódi termékinnovációval jelentkezik.

A hazai rágógumipiac meghatározó szereplőjeként a MARS évről évre új kihívásokkal szembesül, annak érdekében, hogy folyamatos növekedésben tudja tartani mind a kategóriát, mind pedig a márkákat.Így kidolgozásra került a „Tökéletes bolti megvalósítás” koncepciója, amely kiemelten fontos szereppel bír az idei évben a MARS életében. Ez a stratégiai iránymutatás, a másodkihelyezések és polcképkialakítás mellett, a kasszán megjelenő termékek leghatékonyabb elhelyezési elveit mutatja meg annak érdekében, hogy még inkább vásárlásra ösztönözzön.

Meghatározott irányelvek mentén, a vásárlók viselkedését lekövetve, egy racionalizált termékkörrel valósul meg a tökéletes bolti kihelyezés, a megérdemelt láthatóságot biztosítva ezzel a MARS rágóknak.Ennek köszönhetően a jövőben szignifikáns növekedést prognosztizálnak a kategóriának.

– Csokoládé kategóriában az utóbbi évek egyik legnagyobb innovációját mutattuk be, mely az M&M’s mellett tovább erősíti a „megosztás” fogyasztási alkalmat – mondta Sófalvi Attila, a MARS Magyarország piaci igazgatója. – Decemberben zajlott az előbevezetés a Tesco üzleteiben, majd januárban országosan is megkezdtük az új, falatnyi kiszerelésben kapható Bites termékcsalád forgalmazását. Amellett, hogy nagy figyelmet fordítottunk arra, hogy megtartsuk a jól ismert és népszerű ízvilágot, a Snickers, Twix és Mars Bites csomagok az új kiszereléssel egészen új élményt kínálunk a fogyasztóknak.

A magyar vásárlók körében az Uncle Ben’s édes-savanyú szószai és rizsei hatalmas népszerűségnek örvendenek. A folyamatos növekedésnek köszönhetően pedig lehetőségünk nyílt arra, hogy a piacon rohamos ütemben terjedő új fogyasztói igényekhez is igazodni tudjunk. A „Ready-to-heat”, azaz „Máris kész” rizsek igazi újdonságot jelentenek a márka életében és a hazai piacon is. A rohanó mindennapokban gyorsan elkészíthető, ugyanakkor ízletes és tápláló ételekre vágyunk, a klasszikus rizs helyett viszont sokszor valami izgalmasabbat keresnénk. Ezen igényeknek felelnek meg a természetes alapanyagokból készült „Máris kész” rizsek, melyek a magyar vásárlók ízléséhez igazodva ötféle változatban kaphatók országosan.

Az állateledel kategória az FMCG-kategóriák felett teljesített az elmúlt években, a szuper prémium termékkör pedig ennek a kétszeresét produkálta. A PerfectFit kutya termékkör bevezetése az idei év innovációja a kutya száraz kategóriában. A PerfectFit teljes körű védelmet biztosít a kutyák és cicák számára az egészséges életért.

A kategória növekedésének felgyorsításához gondoskodni kell a potenciális kategóriák láthatóságáról, vonzóvá kell tenni őket a polcon.

– A polci megjelenítés fejlesztésével szeretnénk az állateledel-vásárlást élménnyé alakítani és a kategóriát, választékot áttekinthetővé tenni a vásárlók számára. Új, innovatív polci és polcon kívüli eszközeink edukációként és navigációként is szolgálnak. A jutalomfalat kategóriának – mint impulz termékkörnek – kiemelt szerepe van ebben – hangsúlyozta az igazgató.

Az idei Sirha Budapest kiállításon a Trade magazin Future Store standján a MARS Magyarország minden kategóriában a legújabb innovációval jelent meg – nemcsak a termékek, de az eladáshelyi kommunikációs elemek tekintetében is –, amelyek a jövő áruházában kerültek bemutatásra.

– Az idei Sirha kiállításon először vettünk részt a Trade magazin Future Store standján – mondta Sófalvi Attila. – A szakmai színvonalat és a kiállítók névsorát tekintve idén is remek kiállítást láthattunk, ahol a Future Store-ban bemutatott innovációk egy új és kihívásokban gazdag kereskedelmi környezetet vetítenek előre. Már a közeljövőben találkozhatunk olyan technológiai megoldásokkal, amelyek nemcsak a vásárlást könnyítik majd meg, hanem a gyártókat is új kihívások elé állítják. Sokkal direktebb, célorientáltabb és „kényelmesebb” lesz majd a vásárlás a boltokban, a fizetés várhatóan egyre automatizáltabb lesz, ami egyúttal azt is jelenti majd, hogy az impulz termékeket gyártó cégeknek számolniuk kell azzal, hogy a kasszazónák átalakulásával új helyeken és új módokon érjék el a potenciális fogyasztókat. (x)

Kapcsolódó cikkeink