Új kollégánk: a mesterséges intelligencia

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 10. 24. 21:59

A Frontier Economics közreműködésével, a mesterséges intelligencia (AI) gazdaságra gyakorolt hatásának 2035-ös előrejelzését készítette el tanulmányában az Accenture Research. A 12 ország 16 iparágában végzett vizsgálat azt mutatja, hogy az AI bevezetése, szektortól függően, akár 70-80 %-kal is növelheti a cégek jövedelmezőségét. 2035-re, az új technológia alkalmazásával, a szakemberek 14 billió dolláros gazdasági bővülést prognosztizálnak. Leginkább az informatika és kommunikáció, a gyártás, valamint a pénzügyi szolgáltatások szektorában emelkedik majd az éves bruttó hozzáadott érték. A kutatás emellett igazolja azt a feltevést is, hogy az AI példátlan lehetőségeket kínál, különösen munkaigényes szektorokban, ahol hatékonyabbá teszi az emberi munkaerőt, és ezzel akár 60%-os profitnövekedést is elérhetnek a cégek.

Felkészítve az ipari szereplőket, az Accenture Research, jelentésében azonosította a sikerhez szükséges legfontosabb stratégiai lépéseit is, egyebek mellett, mint a vezetőség felkészítése, a stratégia kialakítása, a HR-vezetők szerepének kiterjesztése az ember-gép kapcsolat menedzselésére, dolgozói továbbképzések és az adat-ellátásilánc személyi biztosítása. //

 

Kapcsolódó cikkeink