Nemzetközi összefogásra van szükség a vízhiány miatt

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 11. 17. 11:20

Globális szolidaritásra, nemzetközi összefogásra van szükség a vízhiányból fakadó problémák megoldására – mondta Kégler Ádám, az Antall József Tudásközpont nemzetközi igazgató-helyettese a Víz és a Város című konferencia megnyitóját követően az MTI-nek.

viz

Az eseményt a SUSCO (Sustainable Conference) Budapest 2016 című fenntartható-fejlődésről szóló konferenciasorozat keretében rendezi meg az Antall József Tudásközpont a Konrad-Adenauer-Stiftung alapítvány támogatásával az Akvárium Klubban. Az esemény központi témája a fenntartható városi vízgazdálkodás.
Kégler Ádám a vízhiányból fakadó problémák közül a migrációt emelte ki: az arab országokból, például Szíriából a háború miatt indult el a népvándorlás, a szubszaharai térségből azonban több tíz milliónyi ember a vízhiány miatt kelhet útra és a céljuk vélhetően a vízben „dúskáló” Európa lesz. Ennek megakadályozására az adott térségben egyebek mellett fejlett vízgazdálkodási rendszer kiépítésére van szükség, amiben a témával foglalkozó szakembereknek nagy szerep jut.
Kégler Ádám közölte: a rendezvény célja, hogy szembesítse a laikus és a tudományos közösséget is a vízhiánnyal összefüggő problémákkal és teret adjon azok megfelelő kezelésére.
A konferencia időzítése azért fontos, mert Áder János köztársasági elnök védnökségével néhány nap múlva Magyarországon rendezik majd meg a víz világtalálkozót – hangsúlyozta. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink