Nemzetközi borturisztikai díjat nyert a Taste Hungary

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 10. 28. 11:26

Nemzetközi díjat nyert a magyar borok kóstoltatásával és nemzetközi megismertetésével több mint egy évtizede foglalkozó Taste Hungary csapata, a céget többek között a közösségi média innovatív használatáért jutalmazta az angol The Drinks Business magazin – közölte a társaság az MTI-vel.

 

A hagyományos London Wine Fair helyett a díjátadót idén a járványhelyzet miatt online rendezték Londonban. A cég azért kapta a díjat, mert a közösségi médián keresztül nyitott új lehetőséget a nehéz helyzetbe került, jócskán visszaeső turisztikai iparágban, mind a vásárlók, mind a borászok számára. A Taste Hungary a magyar borok nemzetközi megismertetésén dolgozik 12 éve. A járvány előtt éves szinten mintegy tízezer vendéget fogadtak a különböző gasztro- és bortúráikon.
Amikor márciusban a nemzetközi turizmus hirtelen leállt, a Taste Hungary gyorsan változtatott eddigi stratégiáján, és átalakította a korábban működő értékesítési láncot. A vendégek fogadása helyett a borokat szállították az ügyfeleikhez, nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában és az Egyesült Államokban is.
Bánfalvi Gábor, a cég társtulajdonosa az MTI-nek elmondta: a helyzetre reagálva elindították a tastehungary.eu oldalt, és webshopot. Több tucat ingyenesen elérhető, angol nyelvű élő adást szerveztek a Facebookon. Privát, sommelier-k által vezetett online kóstolókat is tartottak az EU-ban, illetve Amerikában élőknek.
Közölte: az amerikai piacra idén nagyjából 10 ezer palack bort szállítanak, több mint 30 államba, ennek a mennyiségnek elsősorban marketing értéke van. Az európai eladások az amerikai mögött tartanak, Európán belül 2500-3000 palack bort exportálnak évente. Az európai piacon belül Anglia, Hollandia, Németország számítanak a legnagyobb megrendelőnek.
Kitért arra, hogy idén szinte kizárólag az exportból volt bevételük, a budapesti borkóstoló pincét be kellett zárni a vírus miatt. A népszerű borok közé sorolta a furmintot és a kadarkát, a bikavéreket, a villányi cabernet franc-okat és a tokaji édes borokat. Sikerrel árulnak balatoni olaszrizlinget, kékfrankost vagy egri csillagot is.
Az utolsó lezárt gazdasági évben, 2019-ben a cégnek 70 millió forint nettó árbevétele volt, az idei évre nem tudnak becslést adni. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink