Nemzetközi böllérverseny Napkoron

Szerző: Matus István Dátum: 2016. 01. 27. 11:10

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb téli gasztronómiai rendezvényét, a 15. Nemzetközi böllérversenyt szombaton tartják Napkoron, ahová a korábbi évekhez hasonlóan több mint tízezer érdeklődőt várnak.

mangalica

Támba Miklós főszervező az MTI-nek elmondta: mintegy huszonöt alkalmi hentescsapat idézi vissza a hagyományos falusi disznóölést, köztük az erdélyi Kaplony, Szatmárhegy és Erdőd településekről érkezők is, akik az anyaországitól értérő módon készítik és tálalják fel a finomságokat.

A napkorona udvarház területén a mangalica disznófajta feldolgozásában mérik össze tudásukat a böllérek, az általuk hozott állatoknak rendelkezniük kell a Mangalica Szövetség tanúsítványával is.

A versenyen a legjobb böllér címért küzdenek az indulók, de díjat kap a legnépszerűbb gárda is. A rendezvény szombat reggel 6 órakor veszi kezdetét a Nyíregyházával szomszédos településen.

Ahogy az egykor, sőt még ma is szokás a falvakban, a fogópálinka elfogyasztásával indul a nap, amelyek szintén versenyeznek, csakúgy, mint a nap közben felszolgált forralt borok.

Támba Miklós szerint különlegességnek számító gyümölcspárlatok is kerülnek az asztalra, így som, vadkörte vagy birsalma pálinka, a boroknál pedig a megannyi változatú ízesítés jelenti a ritkaságot, például a szegfűszegestől a narancsosig.

Az állatok kötelező elkábítása és kivéreztetése után a zsűri értékeli a húsfeldolgozást, a füstölésre és a hűtésre előkészítés mesterfogásait, illetve az elkészített toroskáposztát, hurkát és kolbászt is.

Az érdeklődők is megkóstolhatják a disznóölés hagyományos ételeit, italait, annak a böllérgárdának, amelyik sátránál a legtöbben fogyasztanak majd, a közönségdíj jár.

Miközben a böllérek dolgoznak, a várt tízezernyi érdeklődő szórakoztatásáról is gondoskodnak a rendezők, 8.30 órától az alkalmi színpadon egymást váltják majd a környék művészeti együttesei és országosan ismert előadók. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink