Németországban a Ritter Sport csokija lehet egyedül négyzet alakú
A Milka 2016-ban elérte, hogy töröljék a Ritter Sport formájának a védjegyét, de ezt a döntést most megsemmisítették – írja a BBC nyomán az origo.
A Ritter Sport csokoládé alakja 1932-re vezethető vissza: Clara Ritter jött elő azzal az ötlettel, hogy készítsenek olyan csokoládét, ami elfér egy kabátzsebben. A családi vállalat termékét 1933-ban regisztrálták a német szabadalmi és védjegy hivatalnál.
1970-ben pedig megalkották hozzá a jelmondatot is: „négyzet alakú, praktikus és jó”.
Amikor a Milka 2010-ben saját négyzet alakú csokoládét kezdet értékesíteni, az ügy bíróság elé került.
A Mondelez tulajdonában lévő Milka az első tárgyalást megnyerte a szövetségi szabadalmi bíróságon, de ezt a döntést később megsemmisítették, a szabadalmi bíróság pedig egy évvel később úgy döntött, hogy a Ritter megtarthatja a csoki külalakjának monopóliumát.
Általában egy márka nem tarthat igényt formai szabadalomra Németországban, de a bírák ebben az esetben azt állították, hogy a Ritter Sport kivétel.
A fogyasztók úgy vélték, hogy a csokoládé négyszögletes jellege jelzi mind a csokoládé eredetét, mind annak minőségét. A forma nem rendelkezik művészeti értékkel, és nem okoz különbséget az árban sem.
A bíróság döntése alapján így az egyetlen négyszögletes alakú csokoládé a német üzleteik polcain továbbra is a Ritter marad. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Felvásárolja a Mars a Hotel Chocolat-t
A neves csokoládégyártó, a Hotel Chocolat elfogadta a Mars, Inc.…
Tovább olvasom >Németország: januártól új csokoládéval bővül a Ritter Sport termékpaletta
A Ritter édességgyártó új termékkel szeretné fellendíteni az üzletet. Legújabb…
Tovább olvasom >Műanyag-újrahasznosító üzembe ruház a Mondelez Ausztráliában
A Mondelez szerint a szabadalmaztatott cseppfolyósítási technológia segítségével a műanyaghulladék…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvan az eredmény, kiderült ki Az Év Bortermelője
2023. december 6-án 12 órakor, a FELIX Kitchen & Bar-ban,…
Tovább olvasom >Máté Szilvia Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült
Máté Szilvia, a BD-EXPO Kft. ügyvezetője Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Novák…
Tovább olvasom >Az ALDI komoly szóviccel köszönti a Mikulást
Az Aldi ismételten megmutatja kreativitását a közösségi médiában, különféle szóviccek…
Tovább olvasom >